Megint egy régimódi vers, belátom.
Mondják, hogy más ma már a strófa,
ez már avult. – a múltnak hordozója.
Mit tehetnék másként, ha épp ez a lényegem?
Mint lyukas cipő télen, olyan az életem.
De belül tavasz van, nem vagyok szomorú,
mért lennék én akkor a derűre ború?
Nézd csak: attól, ha gyakran belerúgnak,
magamfajta labda még nem lesz homorú!
Ne bíztass másra! S ha olvasod e verset,
nem kérek tőled mást, talán csak egy percet,
és annyit még: ne gondolj most az elfutó időre,
törj le a lelkemből! Nekem sok belőle.
Megjelent a szerző Bánom is én című kötetében.
