Egykor a napsugarakba mártott
márciusi kokárdákon s szélfútta
réteken gyúltak ibolya-álmok,
most komor felhők útja
szór ránk rendet. Elbújt fecskék helyén
harsány hang s tetőcserepek szállnak;
hullnak lelkünkre, hullnak az útra –
cserépszárnyon billeg a törött remény…
…káoszos félelem vinnyogása
ablakok homálya mögött a csönd…
új idő dörömbölő hangjához
könnyeket hullat a Föld,
tercel harsogó március-pátosz
s míg a fecskékhez búvó lelkünkből
masszát gyúr az elszabadult káosz,
gyászos március idusa sóhajt föl!
2008.03.04
(a szerző Igaz káprázat című kötetéből)
