Zsebében a vékony borítékkal
kilépett a lepusztult öltöző ajtaján;
körülnézett, mint ki keres valamit
hogy magával vihetné emlékül talán;
kiköpte keserű nyálát az udvaron
aztán még ő szégyellte el magát…
gyors léptekkel otthagyta a gyárat.
Háta mögött rozsdásodott
vagy harminc évnyi múlt –
„Munkanélküli segély”
forgatta agyában e szókat
s hazafelé a hosszú úton
mosolyt színlelni megtanult.
