Nézem a holtat, azt a nyugodt testet,
De csak háttérből, mikor titkon lested
Gyermekként a pornót egy német adón,
Úgy vagyok most itt a ravatalon.
Félek, hogy meglátják, hogy megláttam őt,
Félek, hogy ő is lát, gyorsan szenvedőt
Játszok, aztán szégyenkezve a szemem megdörzsölöm
Egy könnycseppre várva, de azért se jön.
Úgyhogy jó mélyre lehajtom a fejem,
Kicsit arrébb állok, de ott se jó a helyem,
Valaki a vállamon pihenteti arcát,
Könnyes szemek között vívja néma harcát.
Az ájulás szélén… én miért nem sírok?
Pedig higgyétek el, én is éppen vívok
(ha már úgyis itt van) egy meccset az Úrral,
és kérdezem tőle csendes haragommal:
„Kiben hagysz még lelket, ha bennem nem,
Te istenkáromló Isten?
Hogyha én sem, akkor vajon ki örül,
Az életnek a sír körül?”
Aztán válasz helyett csak pár csepp esőt küld,
„Hagyjál engem földi, nézz rám: megőszült
öregember vagyok, mint ő a koporsóban.
Kérlek, ne zaklass már ebben a korban!”
BL 12.22.
2011 július, második díj
