Elkopott cipő és a szakadt inge,
Ez volt mindene, Ő az utca embere.
De mi az, ami látszaton túli,
Volt e tarsolyában még valami?
Minden napi élelmét szeretetből kapta,
Talán a porból fölállhatott volna?
Feje felett az ég volt a tető,
A Nap, a Hold és a csillagvilág fénymező.
Emberek szennyes szemetének mocska,
Abból a kidobott értékeket megtalálta!
A jól élő söpredék folyton rúgta, bántotta,
Többször a porból sárba tiporta.
Megszántam és sajnáltam lelkét,
Gondoltam megajándékozom testét.
Majd ha elérkezik a fagyos szentek ideje,
Egy jó meleg kabátot kapna télire.
De a figyelmemet ma valami megállította,
Helyén virág és pislákoló égő gyertya.
Éreztem akkor valamit,
Szelleme ott volt, várt valakit.
Jómagam is gyertyát gyújtottam,
A túlvilágra érkezés útjára mutattam.
Kértem Őt, menjen át bátran!
A mennyországban már várják sokan!
És párnap múlva szépen eltávozott,
Egy nemes szer által elbúcsúzott.
Most kinek adom néki szánt kabátját?
Itt hagyta földi nyomorának világát.
Budapest, 2008. október 10.
