Színek kavalkádja fogad. Kétszer is alaposan körülnézek. Arról igyekszem meggyőződni, hogy nem valamelyik hírneves arborétum közelébe kerültem. Nem ért ilyen szerencse! A látvány mégis pazar, lenyűgöző. Semmihez sem – legalábbis a környéken – hasonlítható! A tulipánok vége – láthatatlan „sorfala” a szivárványnak legalább tízszeres színével pompázik, a vízesésszerűen aláhulló orgonacsokrok éppen, hogy csak meg nem „szólalnak”. Zubognak, csörgedeznek a templomi csendben. Költőnek kellene lennem, netán festőművésznek ahhoz, hogy a kibontakozott látványt hűen, a kert rangjához méltóan ábrázolhassam. Egyetlen élőlény kivételével! Ez maga a kertész. Vagy annak látszó. Az ő bemutatását egyetlen szóval „el lehet intézni”. Ronda! Olyannyira, hogy mindenféle áradozás, udvariaskodás „kényszerérzete” nélkül lépek a kerítéshez. Közelébe. Rögtön azt kell tapasztalnom, hogy nem csak csúf, hanem nem is normális. A bemutatkozást ő maga kezdeményezi elképesztően meghökkentő kérdésfelvetéssel.
– Ugye maga hastáncos?
Meglepetésemben a kerítésbe kellett kapaszkodnom ahhoz, hogy válaszolni tudjak. Hasonlóképpen. Ugyancsak kérdéssel. Lükén.
– Ennyire meglátszik rajtam? – nyögdécselem egészen „beletemetkezve” tekintetébe. Ringó, vagy milyen madár erőszakos csivitelése töri meg a közénk ékelődő csendet, csak nagy sokára folytatódik a dialógus. A kert szépének semmiképpen sem nevezhető hölgy (?) folytatja a félbe hagyott „mesét”. Valahogy úgy, mint ahogy az egy szélfújta madárijesztőtől elvárható. Sűrűn gesztikulálva.
– Hiába férfi illetőségű (?) maga, és legalább hetven (?) éves, a Rózsáné falatozójában szoktam magát látni sasszézni. Félmeztelenkedve.
– Még ekkora marhaságot! – álmélkodtam a hallottak felett egyfolytában, szűnni nem akaróan. Ez a minősíthetetlen némber nem csak gyenge elméjű, hanem gyengén látó is, dohogok magamban. Így vérig sérteni hiúságában egy embert! Még hogy majdnem nyolcvan éves? Egyáltalán hová kerültem? Nekem sincs kimondottan sas szemem, de azért jól látom a felfelé kapaszkodó fogaskerekűt. Csak a Sváb-hegyen lehetek valahol! Valahol… egy „elvarázsolt bolondok háza” kertjének közelében. Mert amit újfent hallanom kellett az az efféle érzéseimet erősítette meg. Egyre határozottabban. Olvassák csak!
– Ha alaposan tanulmányozta a hirdetést, akkor azt is kiolvashatta belőle, hogy szerelmi ügyekben is én vagyok a főszereplő(?!) Nyitva van a virágládás kamra ajtaja, jöjjön be csak nyugodtan. Erre mindegy rárímelve, „zenei aláfestésként” hallhattam a kapu csivitette kulcscsomójának hivalkodó csörgését is.
Isten bizony az eddig „lepergett” események után már semmin sem csodálkoztam, de ezen az invitáláson mégis nagyon.
– Mit nem képzel magáról ez az „országút életkorú máglya töltelék”? Akármilyen szellemileg fogyatékos is – rágódtam magamban. Fordultam is volna vissza „szélsebesen”, dolgom végezetlenül, – azaz nem tudva meg, hogy valójában milyen meggondolásból is szűnt meg az írásban adott förmedvény, ha…
Ha nem csattant volna fel távolabbról „jóízű” gúnykacaj. Kimondottan csinos fiatal nő jött felém sietős léptekkel.
– Ez csak a bemelegítés volt – mondta még mindig „hahotával a szájában” a kerítés rácsain át. Majd így folytatta:
– Aki a kótyagos nagynénémet akárcsak egy fél óráig is el tudja viselni, az úgy megedződik, hogy egy egyfajta belépőt jelent ebbe az „elvarázsolt kastélyba.” Fáradjon be nyugodtan, öreg úr! Garantáltan meg fogom fiatalítani! Elvégre én vagyok a jövőbe látó! A csodatevő asszony! A…
– Fiatalítsa meg maga azt a… – akartam mondani cseppet sem dicséretképpen, mint ahogyan ő „magasztalta” magát, de letettem róla. Elég bolond voltam eddig is, hogy ezt a sok zagyvaságot végighallgattam – még sem tudva meg semmit – nemhogy még egy újabb meseórán vegyek részt. Annyi hivatalosnak, hihetőnek álcázott csalásról, félrevezetésről, agymosási szándékról hallani, olvasni napjainkban! Íme, itt van egyiküknek színhelye! A cím ugyan nincs leadva a szerkesztőségben, de akinek sikerült felkelteni a kíváncsiságát olthatatlanul, az forduljon bizalommal hozzám. Addig is…
Akarják, hogy jósoljak? No, ne! Annyira még nem „golyóztam” be…
Likes
Nincs hozzászólás