A Teremtő megteremtette a világot. Mindent magából teremtett, tehát mi is egy része, testrésze vagyunk. Ha ez így van, amikor lehet, hogy mi is maga a teremtő vagyunk? Csak kicsiben, de mégis nagyban, hisz mi teremtjük meg a magunk kicsiny világunk, családunk, életünk. Olyan lesz, amilyen, de mégis csak a mienk! Törekednünk kellene arra, hogy boldogságot, boldog környezetet hozzunk össze. Az egész élet e nélkül olyan, mint a végtelen űr! Sötét, hideg, csöndes, végtelen magányos.
Fáma!
Nem létezik reá, mindenkinek más: Istennek legyen hála! Mindannyian ugyanúgy építenénk fel életünk, eltűnnének a színek, elveszne a szín a világunkból. Morbidak lesznek a következő soraim, de szükség van a rosszra: gyilkosra, rablóra, hazugra! Hisz ha nem lenne, fel sem tűnne, ha valaki jó, szeret, feláldozza értünk egész életét és csupán azért él születik, hogy nekünk jót tegyen. Néha valóban nagyok a különbségek, a teremtő vesse reám az első követ, ha néha, sőt sűrűn nem fáj ez nekem, de el kell fogadnom, bár nehezemre esik, ezeket az ellentéteket.
Mert mikor látom az utcán fekvő vacogó hajléktalant és megáll mellette egy drága autó és kiszáll belőle egy fiatal pár több százezer forintos ruhában, megvetően végignéznek a szerencsétlenen, majd továbbmennek, anélkül, hogy megnéznék, él-e még embertársuk, hát forr a vérem.
Ki tehet erről? Igazából tudom, de nem akarom tudni!
Érdekes, milyen színes a világ?!
Likes
Nincs hozzászólás