Mit tesz az osztriga, ha homokszem kerül kagylói közé és puha, nedvdús testébe hatol?
Borzalmas ez az idegen anyag, akadályozza életműködését, sőt végső soron a létére tör. És akkor ez a kicsiny lény – a létfenntartás ösztönére hallgatva –, kétségbeesésében, élethalálharcában elkezd egy csodálatos anyagot kiválasztani, amit gyötrelme termelt. Egy réteg félelem fogja körül a fenyegető testet, majd egy réteg fájdalom, egy réteg bátorság, egy réteg remény és végül egy réteg a végső győzelem bizonyossága okozta örömből.
Napról napra, évről évre gömbölyödnek a rétegek, és íme, mindez a fájdalom, könny, erőfeszítés boldogság testet ölt végül egy kicsiny gömbben – a természet legtökéletesebb formájában; a koncentrikus rétegek egybeforrnak, megmerevednek, és a leggyönyörűbb színekbe öltöznek: rózsaszínűek, zöldek, halványkékek lesznek, és egy napon igen, megszületik a tenger könnye, az igazgyöngy.
A kis lény pedig megmenekül, mert örökre magába zárta ellenségét.
Mi lenne, ha az emberek is így tudnák kezelni ellenségeiket? Nem lennének többé háborúk, nem lennének alattomban kiásott tömegsírok, s a hantok mentén évente kötelező – lelkiismeret-furdalás diktálta – megemlékezések; a Föld egy csodálatos Pantheonná változna, ahol a túlélők naponta megcsodálhatnák zárványokba zárt, gyönyörű – és méltósággal legyőzött – Ember-gyöngy ellenségeiket.
február hónap, második díj
