Hát igen, Neked elmesélhetem,
Mit kedvesemnek nem lehet,
Merthogy teher van rajta elég,
Néha úgy érzi – ez már a Vég!
Igen, Neked elmesélhetem,
Ő egy fantasztikus lény,
Ész, talány és hatalmas tehetség,
De lelke mélyén kétség és feszültség!
Igen, Neked elmesélhetem,
Ő sok minden megélt,
Tett bőven rosszat és jót,
De lelke mélyén mindig ott a Jó!
Igen, Neked elmesélhetem,
Őt őrült módon féltem,
Mert tudom, s érzem, hogy
Elfáradt, lelke most sérülékeny!
Igen, Neked elmesélhetem,
Hogy egyszer túl lesz a nehezén,
S akkor majd büszkén visszanéz,
És a könyörtelen Sors rá
– mosolyogva néz!
