Fenomenálisan üt, ver, dobol bennem
minden, mind az összes megtelt véredény,
a szállító hálózatban ritmikusan
száguldva nyomul a vér, remeg, pulzál
rázkódik a hálózat, csak mint tengeren,
viharban gondola. az erek fala
ernyed és feszül, olvad, fagy s ráül a dér…
az ok jórészt Te vagy, s a gyógyszerhiány,
a koffein, mégis miattad ver a víz –
míg idegesen, nyugtalanul várlak itt,
egyre várlak, zsigereimbe mar a félsz,
a félelem, hogy nem jössz – és hogy jössz, azért…
aztán már megint vagy nem történik semmi,
vagy elküldesz a francba – van bajod elég…
nem kell kalamajka,meg én se, hát nem kell
tetézzem – különben is mit képzelek én….?
Likes
Nincs hozzászólás
