Október hava, az időjós a TV-ben északi-sarki hidegfrontot mondott, és ez látszólag be is bizonyosodott. Hideg, csípős szél fútt az éjszaka, vidéken több helyen is fagypont alatti volt a hőmérséklet. Az idősödő férfi komótos léptekkel átvág a téren, az első járat villamos néhány utassal tovább döcög a megállóból. Igen, ilyen korán ébred, kel mindennap. Kezében két nagy műanyag reklám szatyor. Végigjárja az útvonalát, fémdobozok után kutatván szemetes kosarakban, kukákban. Ilyenkor lehet a legtöbbet találni. Azután a fémdobozokat beváltja, így lesz egy kis pénze. 74 évesen nyugdíja nincs, világéletében kőművesek mellett dolgozott, feketén e nem jelentve.
Igen október hava, mintha ma történt volna. Még 18 éves sem volt, jöttek a Sváb hegyről öten fiatalok, nyakukban kalasnyikovval, oldaltáskáikban több teli tár. Úgy értesültek a belvárosban van szükség fegyveresekre. A Sváb hegy alján egy orosz tank állt, egy Molotov-koktél nyomában lángokban. Orosz kiskatona ugrott ki a tank tornyából, sietvén fedezéket keresni. Egy fiatal férfi magyar zászlót tartván, lobogtatván állott a tank előtt. Olyan gyorsan történ minden. A tank fegyvere felkattogott, a zászlót tartó férfi összeroskadt a testét ért találatoknak, míg egy kaszáló lövéssorozat elérte őt is. A combjába kapott három golyót, szinte rögvest elvesztette az emlékezetét. Az őt ellátó szanitécnek soha nem tudta megköszönni, amit érte tett. Elvették tőle a fegyvert, a muníciós tárakat, a felvételi lapján azt írták – védtelen utcai harc áldozat.
A lakótelep nagyobbka parkját körbejárván vagy harminc fémdobozt gyűjt. Indulna tovább, amint SMS-t kap. Józsi barátja az – Igyál egy kávét a Villányin, főnyeremény -. Kisétál a pályaudvarig, majd elvillamosozik a Körtérig. Az üzlet része a kávéautomata. Érméket bedob, hetven forintot, folyik a kávé, a gép jelez, és még adja a gép a fekete italt. Dupla adag. Amint kiveszi, egy újabb műanyag pohár, és ismét egy adag kávé. Végül is öt pohár dupla adagot ad a gép. Rágyújt egy cigarettára, két kávét elkortyolgat, a többit otthagyja a kerítés kőfalának.
A jóleső sétának is mondhatóan, az öreg bérház lépcsőházában felsiet az emeletre.
Itt lakik Margó néni, aki 83 éves múlt. A kétszobás lakásnak van még egy kis cselédszobája, itt lakik Feri bácsi. Lakbért nem kell fizetnie, cserébe ezt-azt megtesz a néninek, vásárlás, gyógyszertár, egyebek. A néni délelőtt 10 óra előtt nem szokott felkelni. A fürdőszobába megy, tele engedi a kádat meleg vízzel, áztatja magát egy jó ideig. Borotválkozik, frissnek, üdének érzi a testét. A szobájában a bekapcsolt tv képernyőjére bambul, miközben átjárja testét a Vadászat izgalma. Indulni kell. Angol, galambszürke öltönyét ölti magára, méregdrága német bőrcipőt, ing és nyakkendő. Gyűrűs ujjára apjától örökölt pecsétgyűrűt húz. Margó nénitől kapott egy kisebb pénzösszeget majd egy éve, így tudott kiruházkodni. Majd egy éve, mióta tart a Vadászat.
A templomhoz érvén, a két oldalajtó bejárat zárván. Karsai Vivien és Kalászi Péter zártkörű esküvői ceremónia tart éppen. Az oldalajtónak állván türelmesen várakozik. És jönnek, feltűnik a menyasszony és vőlegény, a rokonok sorban. Ő is a násznép közé vegyül. A lépcsőn már ő is ott mosolyog a számtalan vaku villanásnak. Az ifjú pár egy fekete színű Mercedesbe száll, a rokonság és jelenlévők a templom melletti utcához sietnek, hol sorban várakoznak a gépkocsik. Feri bácsi a pillanat töredékeit is éberen észleli. Egy Volvo kocsihoz lép. A sofőr mellett egy idősebb férfi ül, hátul egy asszonyság. – Elnézést, lemaradtam. Mehetnék Önökkel? Amint beszáll, a kocsiban még odaszúrja a mondatot: Vivien nagymamájának unokatestvére vagyok. Az idősebb nő az elegáns budai étteremig csacsog, elmondja a család történetét a 48-as szabadságharcig. Feri bácsi egyfolytában helyesel, egyszerű válaszként.
A tálca sóssüteményt eszegetvén, elkortyolgat két jobb minőségű sört. A zene mit játszik a kis együttes, nem az ő korát idézi. Marlboro cigarettát szív, körbe kínálnak egy kóser szilvapálinkát. Valaki mond egy rövidke beszédet. Feri bácsi nem érti, hogy lehet ilyen kis idő elteltével ennyire berúgni. A menyasszony nagyon szép, hosszú fekete haj, Hófehérke arcocska, melyen piciny mosoly játszadozik. Felszolgálják a vacsorát, számtalan fogás. A töltött káposztát választja. Jólesően kanalazgatja az étket. A kutya sem kérdi ki ő.
Fiatal férfi az egyik ittas rokon, odalép hozzá. Átöleli csontropogtatón. – Kedves Zoli bátyám! Harminc éve nem láttalak. – hangja akadozik. A – vér kötelez -, így Feri bácsi megiszik véle egy újabb pohárka szilvapálinkát. Röpke pillanat megszédül az itókát követően, igaz nem fiatal már. Átmegy a másik kisebb terembe, hol egy cigányzenekar húzza nótákat. Az idősebb vendégek javarésze itt mulat. Évek óta van egy piros Mátyás százpengőse, kabala. Pénztárcájából elővéve az odalépő prímás hegedűjébe csúsztatja. Rákezd kedves nótájára, a vendégek jó része vele énekli a – Hej be szép kék szem van magának. Későre jár, ilyenkor illik visszavonulni. Egy sört még elkortyolgat. Az előtérben egy italos kocsiról egy bontatlan jobbfajta konyakot rak a táskájába és kilép az étteremből az utcára. Késő este, kora éj. Kortyolgatja a buszra várván az üveg konyakot, igen hideg van. Egy újabb Vadászat, gondolván, elmosolyodik magában, végül is mindenki ősrokon…
2013 október, 2. díj
