…még mindig azt a valakit szereted,
akitől nem tudsz és nem is akarsz
megválni holtában sem. Nem tehetek
semmit: egész lelkeddel rátapadsz
s hasztalan hívlak már: férgek lesik
minden érzésed. Nem futsz. Értelmedig
csak kín s kéj jut, ösztön vagy, sápatag
és szép arcod vágyak mély kútjába
néz: tíz körömmel kapaszkodsz a káván;
ugranál s nem mersz – így élsz szürkén-kábán.
Mondd: vénasszony vagy, ki rég múltjába
temette életét s feledte régen
a fényt? Barátod engedd útjára
végre. Vagy én eresztelek el téged…
