Tudod naplóm sokszor éreztem már azt, hogy én nagyon szerencsés vagyok mindennek ellenére, mert olyan családban élhetek, ahol a szeretet és a másik megbecsülése a cél. Sokszor sajnálom azokat a társaimat, akik ugyan nálam gazdagabbak, de az ő szülei nem „alacsonyodnak” le a gyerekeik szintjére. Szüleim számtalanszor leültek velem a szőnyegre, hogy ott játszunk hosszú társasjátékcsatákat. Örülök, hogy ilyen szüleim vannak! Tudom, mindig számíthatok rájuk. Elégedettséggel tölt el a tudat, hogy bár már három éve nincs biztos otthonunk, mégsem kellett feladnom semmit az álmaimból. Apa mindig azt mondja, ha elszomorodom, hogy sose nézzek vissza, mindig csak előre.
– Ne feledd kicsim, mindig maradjon meg a méltóságod, önbecsülésed, mert ha magaddal rendben vagy, minden könnyebben fog menni. Soha ne hagyd magad eltántorítani az álmaidtól. Neked minden kétszer olyan nehéz lesz, mint azoknak, akik „normális” körülmények között élnek, de te pont ezért vagy különleges. Mert sokkal nagyobb próbatétel az, ha ilyen helyzetben is talpon maradsz. Lehet, hogy még nem látod a sikert, de afelé haladsz szép lassan. Hiszen az, hogy rád osztanak egy-egy komoly szerepet, már ezt mutatja.
– Úgy meglepődtem, amikor nekem adták Nyilas Misi szerepét. Azt gondolod te is, hogy meg tudom csinálni?
– Ez nem kérdés kicsim. Nagyon büszke vagyok rád. Tudom, hogy szupi leszel. – nyomott egy puszit a fejemre. Olyan jó érzés volt tudni, hogy bízik bennem. Nem is fogok csalódást okozni neki!
– Apu, – jutott eszembe hirtelen – tegnap, amikor pakoltam, találtam egy verset a te írásoddal. Ez a legújabb?
– A Szegény gazdagot láttad? Igen, én is próbálom feldolgozni mindazt, amit érzek. Elolvastad?
– Igen, nagyon tetszik. Ugye, nekem adod?
– Meg akarod tanulni?
– Igen. Anyának már mutattad?
– Neki is tetszik, de neki minden versem tetszik.
– Főleg azok, amiket neki írtál… – kacsintottam rá huncutul, mert olyan romantikus, hogy még mindig így szereti anyát, s szerelmes verseket ír neki.
– No, de kislány…!? Azt akarom, soha ne feledje mennyire szeretem. Tudod, hogy nem vagyok a szavak embere, így hát másként adom tudtára. De most már ideje aludni babám, reggel korán kell kelned a próba miatt.
– Igen apu, de még szeretném elolvasni a versedet.
– Rendben, csak feküdj le gyorsan, s majd odaadom – takart be, s adott egy jóéjt puszit nekünk. Nővérem már ágyban volt, de ő is olvasott.
– Szia hugi. Aludnál?
– Még elolvasom apa versét.
– Írt egy újat?
– Igen, s szeretném még elolvasni. – nyúltam le a papírért.
– Lássuk. – szólt tesom, s olvasni kezdte.
Nincsen sok pénzem, de gazdag a lelkem
Tiszta életemmel ezt őszintén vettem
De biztos megváltozna az egész életem
Ha nem lenne gond az alvás és életem
Aki szegény, az csakis azért szegény
Mert az élete egy viharos regény
Nem írják le róla, nem is beszélnek
Inkább koldus életükkel együtt élnek
Magam életét csak magamnak teszem
Vallásom nincs, mégis összeteszem kezem
Hiszen tudom az élet se mindig kerek
Lehetne jobb, mégis magam után megyek
Jelenemben még mindig gyerek vagyok
Csak az életjátékaim lettek nagyok
Hisz nincsenek hősök és született szeretők
Viszont vannak rajtam sírók és nevetők
Vannak emlékek, amikre nem is emlékszem
A másik énemmel örökké veszekszem
Az én világom csakis az én hiányom
Ami volt, ami lesz, azt sose bánom
– Ez szupi, nem? – kérdeztem nővérem, mert nekem nagyon tetszett a vers.
– De igen, szuper. De apának minden verse szuper. Most már tényleg aludjunk, mert reggel nehéz lesz felkelni.
– Igaz, de jó tudni, hogy ilyen szuper szüleink vannak. Nem?
– Aha! – nyomott egy puszit az arcomra a tesóm.
Kedves naplóm, mára tényleg befejezem, mert álmos vagyok. Jó azzal a tudattal elaludni, hogy mindenki, akit szeretek mellettem van. Mégiscsak szép az élet!!
