Szia naplóm!
Ma megint nagyon jó dolog történt velem!
Képzeld el, hogy nagy sikerünk volt a Lurdy házban, ahol mi rendeztük a gyereknapot.
El tudod képzelni!?
Egy egész délután mi szórakoztattuk a gyerekeket. Ami azért is nagy
szó, mert mi is gyerekek vagyunk, de tudod milyen jó érzés volt látni a
kicsik arcát, ahogy örülnek, nevetnek.
Mindig boldog vagyok, ha színpadon állok, de most még jobban érzem
magam, mert örömöt szereztünk másoknak. S azért is, mert azt a számot
is előadtuk, amelynek koreográfiáját én készítettem, és két
osztálytársammal táncoltuk el, hisz betanítani is én tanítottam be.
Különben sok minden történt velem azóta, hogy utoljára „beszéltünk”. Ne
haragudj, de nem jutott rá időm, hogy kezembe vegyelek, de most mindent
elmesélek.
Először is 2002. május 24-én mutattuk be a DJ Bobo show-kat. Képzelj el
egy egész estés műsort, ahol 28 szám hangzik el, mind DJ Boboé, s ahol
végig táncoltunk 2,5 órát. 8 féle kosztümünk volt, tűzijátékkal,
fényekkel, különböző látványtechnikával. A díszletektől a kellékekig
apáék csináltak mindent. Képzeld, anya még a műsorba is beszállt, ő
volt a gonosz lény. Csuda mókás volt. Még a ruhákat is magunk találtuk
ki.
– Ez egy kicsit megnyugtat, – mondta apa, amikor megkérdezték tőle,
miért csinálja – meg azután a lányok nagyon örülnek, hogy részt
vehetnek benne.
Mivelhogy pénzszűkében voltunk, így hát ők teremtették meg a hátteret
ahhoz, hogy jól sikerüljön az előadás. Hát meg kell hagyni hatalmas
siker volt.
Tudod csodálatos érzés, amikor ott állsz színpadon, s a közönség
önfeledten tapsol. Mind a 17-en meghatottak voltunk, és én úgy éreztem,
hogy megérte az a sok próba, fáradság. S hálás voltam szüleimnek is
azért, amiért kiálltak mellettünk, s nemcsak szavakkal, de tettekkel is
támogattak minket. Eszembe jutott amikor a szállóra kerültünk. Akkor
azt hittem, abba kell hagynom a szereplést, mivel 9 órakor már a
szobában a helyem. Akkor nem gondoltam, hogy így alakul. Még akkor sem
hittem, amikor a vezető néni nyugtatott:
– Nem kell abbahagynod kislányom.
Nagyon hálás vagyok neki ezért a rugalmasságért, mert abban a
helyzetben csak az adott örömöt nekem, hogy szerepelhetek. Amikor a
szerepeimre, táncaimra készültem, nem volt időm gondolkodni a
helyzetünkön. Mindent kikapcsolt az agyam, s csak a tánc éltetett.
Akkor felszabadultam, s boldog voltam.
Még kétszer mutattuk be a Bobo összeállítást, amit anya barátnője
rendezett, s többek között az ő gyerekei is szerepeltek benne. Mi öten
már olyanok vagyunk, mint a testvérek, hisz amíg együtt laktunk nagyon
összekovácsolódtunk.
– Olyanok nekem, mintha gyerekeim volnának – válaszolta egy alkalommal,
mikor megkérdezték tőle, miért foglalkozik annyit velünk, hisz neki is
van három gyermeke.
– Így igaz, hisz fogadott tesók vagyunk – szóltam bele, és valóban így is érzem.
– Igaz kicsim, mert bajban ismerszik meg a barát – nevetett anya, s átölelte barátnőjét.
– Ne kezd megint. Tudom, hogy te is megtennél értünk bármit, ha
szükségünk lenne rá. Egyébként szuper jól játszottad a gonoszt –
terelte másra a szót nevetve.
Láttad volna mekkora sikerünk volt a Bábszínházban!!
Sokan jöttek el a szállóról is. Attól kezdve nem volt baj, ha én később
értem be, mint 9 óra. Addig néhányan nem értették, miért vagyok
kivétel. Miért jöhetek haza éjszaka. S mivel épp több darabot, műsort
próbáltunk, nem maradt időm még rád sem. Ez időtájt alakítottuk meg a
mi kis csoportunkat is, ami nővérem nagy álma volt. Ő hipp-hoppot
táncolt, s szeretett volna egy ilyen tánccsoportot alakítani. 2002.
december 8-án debütált a csoportunk a helyi nyugdíjas klub télapó
buliján. Közben bekerültem a Dzsungel könyve című musicalbe is. Képzeld
el mit éreztem, mikor behívtak, s 12 évesen egy sikeres darabban
szerepelhettem.
Ezután ugyan egy kicsit lazítottam, mert lassan egy éve laktunk már a szállón, s elérkezett az idő, hogy innen is elmenjünk.
Tudod, csak egy évig maradhat egy család itt.
– Hogy áll a tárgyalás? Van-e kilátás hamarosan, hogy pénzt kapjanak? –
kérdezte a vezető néni egy nap anyától. Apa akkor dolgozott, mert ő
szerencsére talált egy helyet, ahol felvették, s nem volt gond a lakcím
hiánya. Igaz, hogy alig láttam, mert állandóan dolgozott, de legalább
volt állása. Sajnos nem a szakmájában, amit nagyon szeretett. Tudod, ő
nyomdász.
– Sajnos nem úgy áll, ahogy reméltük. Csupán egy tárgyalás volt
novemberben, de itt sem jutottunk előbbre. A vevő ugyanis úgy állítja
be, hogy mi szegtünk szerződést. Ugyan nem tudom mivel, de a bíró
elnapolta a tárgyalást, s újabb bizonyítékokat kért. Most megint
várhatunk ki tudja meddig. Így is több, mint egy évet vártunk, hogy
elinduljon az ügy, pedig sürgősségi tárgyalást kértünk – válaszolta
anya bánatosan.
– Sajnálom …, de itt csak egy évig maradhatnak. Valahogy meg kell oldaniuk. – válaszolta mégis a vezető néni.
– folytatjuk –