570. szám Vers

Délibábok

Szerző:

Minden olyan káprázatos ma reggel,
Azt hiszem, ez nem is velem történik meg,
Egy jelentéktelen „sziát!” vártam csak,
És te nekem adtad az egész estédet.

Bölcsebbé váltam és alázatosabbá,
Amióta beletörődtem a betegségembe,
Belemenekülhetnénk egymás magányába,
Hátha meghátrál az őrület. Talán összejön…

Iszonyúan fáj majd nélküled,
Minden, amihez fogok,
Tudtam, hogy képtelenek leszünk a szerelemre,
De ez akkor is a szívembe mart.

Minden olyan átkozottul sötét ma este,
Reméltem, és belebuktam, úgy látom,
Nem tudom visszaforgatni az időt,
Akkor maradna az a „Szia!” és semmi több.

Délibábok voltunk és elhittük igaznak a hamisat,
Mire hátranéztünk, késő volt a síráshoz,
Mára elfelejtettem a nevedet,
Mégis te jutsz eszembe a szóról: szerelem.

A pocsolyák felszáradtak,
Az utolsó vonatot is útjára engedték,
Mihez kezdhetünk? Kinek kellenek a szavak,
Amik csak a mi szótárunkban találhatóak?

Délibábok voltunk és elhittük igaznak a hamisat,
Isten bolondjai…

Kapcsolódó írások