Minden vers egy újabb mankó,
Gyengék már lábaim feléd indulni sokadszorra,
Eltoltál magadtól, bátorítást sugallva.
Bőrömbe égetted csókjaid,
És hittem: reggel valami szebbre ébredek,
De csak a tény maradt– halálomig hordoznom kell
A beforratlan sebeket,
Akkor is, ha megtagadnám,
Ha eldobnám múltamat,
Tudom, ez neked is kényelmesebb így,
Pedig örökké kezem után kaptál,
Mikor magam is keserű voltam,
Arcodra akkor is mosolyt próbáltam csalni,
Olykor még sikerült is,
A tények viszont azt köpik rám gúnyosan
Hogy megcsalsz,
Kedvességed mögé bújtatott szándékaiddal,
Miszerint mást akarsz látni, mint aki valójában
vagyok.
Szerelem ez?
Ugyanmár…
Gyengék már lábaim feléd indulni sokadszorra,
Eltoltál magadtól, bátorítást sugallva.
Bőrömbe égetted csókjaid,
És hittem: reggel valami szebbre ébredek,
De csak a tény maradt– halálomig hordoznom kell
A beforratlan sebeket,
Akkor is, ha megtagadnám,
Ha eldobnám múltamat,
Tudom, ez neked is kényelmesebb így,
Pedig örökké kezem után kaptál,
Mikor magam is keserű voltam,
Arcodra akkor is mosolyt próbáltam csalni,
Olykor még sikerült is,
A tények viszont azt köpik rám gúnyosan
Hogy megcsalsz,
Kedvességed mögé bújtatott szándékaiddal,
Miszerint mást akarsz látni, mint aki valójában
vagyok.
Szerelem ez?
Ugyanmár…
