Hol nászmenet,
Hol gyászmenet,
E várost vaj ‘ ki fejti meg?
Túlontúl sok a töredék,
Jónak lenni még nem elég.
Túlontúl sok a házfalakon
Golyó ütötte fájó nyom.
Titokzatos jelszavak,
Munkások, hontalanok, urak.
Akkora konfrontáció
Uralkodik, hogy bármi jó,
Ami fájdalom nélküli,
S ki szabad bátran mondani.
Merengeni egy törött padon,
Busz után loholok, lekéstem, jól tudom.
Álomittas nappalok,
Inszomniába fulladt éjszakák,
Kérdés és válasz járja táncát,
Ember vagy gép? Ki is vagyok?
„Haza se gyere, ha felsülsz,– ”
Mondta apám: pótvizsgára mentem.
„Na és akkor mi van? Legfeljebb Hobóvá leszek”
Gondoltam magamban s oldalra kiköptem.
Szerelem izzik, noha késztermék a válás,
Karcolás – vérzés – suttogás – sikítás.
Milliók temetnek filléreket,
A villák panellakásokat,
Itt emberi kéztől tartani kell,
lassan lakaton lesz lakat.
Neonfény hirdeti: ingyenes a WIFI,
Sör, bor, kávé, rövid,
A bagófüst tartósít,
Na és mellé egy óriási
Hot-dog vagy hamburger,
Sült hal vagy sült krumpli.
Aszfaltbűzben a magányt,
Tüdőre szívni, vedelni bánatot,
Valami ismeretlen szomorúság,
Ami köröttünk folyton forog.
Igen, azt is! Jó mélyen, tüdőre!
E város, szeretett-gyűlölt városom,
Pislákoló villanykörte,
Újra meg újra
Kicserélem – Becsavarom
2014 augusztus 1. díj
