Haziel:
Bud Spencer emlékére
Kedd van. Sárga kedd. Kedvem semmihez nincs. Elment viszont Carlo Pedersoli, ismertebb nevén Bud Spencer. Isten nyugtassa. A Bud nevet sportoló korában kapta, Buddhát jelent, a Spencer pedig Spencer Tracy-től, kedvenc amerikai színészétől származik.
Sok embernek okozott vidám perceket filmjeivel, kár érte! Már nem tudom, ki mondta: az ember az egyetlen élőlény a Földön, mely tudja, meg fog halni, mégis képes nevetni. A halált sem fogom soha megérteni, bár az életet sem nagyon tudom felfogni. Lehet, hogy ez emberi betegség, mindenben értelmet keresni? Örüljünk, amíg van életünk, élvezzük ki, oszt annyi. Van, aki 86 évet él tartalmasan, alkotva, van, aki meg elherdálja az életét, szinte csak vegetál, ösztönszintre süllyedve. Lesz a végén valaki vagy valami, amaki/ami különbséget tesz? Van mennyország meg pokol? Nem akarok senkit megbántani vallásos meggyőződésében, de én nem hiszek benne. Azt akarom mondani, hogy ezeket a helyeket az emberek találták ki az úgynevezett isteni igazságszolgáltatás igazolásaként. Meg jól sakkban tudták tartani a gyerekeket meg az egyszerű népet. „Ha rossz vagy, elvisz az ördög!” – azt hiszem, a derék patásnál nagy zsúfoltság lehet…
Ma már hazaengednek, pedig szerdáról volt szó. Ez a haza képletes. Nekem ott a hazám, ahol lehajtom a fejem. Igazi otthonom nekem már nem lesz, legfeljebb a sírban, de remélem, ott sem, mert azt kérem, hogy poraimat eresszék szélnek. Úgy vélem, nem kell soká várnom rá. Őszintén mondom, nincs kedvem így élni, lábadozóban, elfekvőkben. Tudom, hogy szeretnek, megpróbálják a legjobbat adni, amit a körülményeket figyelembe véve adhatnak, de ez nekem valahogy nem jön be.
Ezért érzem, hogy parttalan vagyok, egy eltévedt falevél, amelyet ide-oda fúj a szél. Nyugalmat nem találok, örökös vándor maradok.
Hát, ez szomorú búcsúzás, de örülök, hogy egy kicsit jobban vagyok – fizikailag. Lelkileg nem nagyon, de ház ezt nem itt gyógyítják.
Jó ötlet volt ez a majdnem-naplóírás, hozott egy kis megnyugvást, azt hiszem. Remélem, ha más is elolvassa, talál benne érdekeset, meg megismer engemet is. Mi foglalkoztat? Hogyan élem meg egy gyógyíthatatlan betegség utolsó néhány felvonását?
Na, de fel a fejjel! A nap süt, a lányok szépek és talán még ebédet is kapok…
Maradtam tisztelettel:
Haziel
Függöny.
