A cigaretta elszívása után el is indultam. A házszámok még mindig nagyon lassan növekedtek, mivel továbbra is nagy üdülőtelkek mellett vezetett az utam. Még kétszer álltam meg pihenni, de még mindig csak a 123-as számú ház előtt álltam meg. Nagyon fáradt és álmos voltam. Ekkor már nem vágytam a szálloda megtekintésére, sokkal inkább kívántam egy ágyon feküdni egy jó meleg szobában.
Egy magas kerítésű családi ház előtt álltam éppen. Ekkor jutott eszembe, hogy talán elalhatnék egy üres üdülőház teraszán. Dühös lettem az előttem magasodó kerítésre, de pár pillanattal később eszembe jutott egy meglepően alacsony kerítésű üdülőtelek képe, mely előtt egy perce sétáltam el.
Újra felcihelődtem és elindultam visszafelé. Az első utcai lámpánál megállapítottam, hogy már elmúlt este kilenc óra. A sok csomag cipelése ugyan enyhítette a fagypont körüli hideg érzését, de a fáradtság, éhség és álmosság egyre erősebben telepedett a testemre. Örömmel észleltem a sötétben, hogy megérkeztem az alacsony kerítésű telekhez. Másfél méter sem volt a kerítés magassága. A kerítés és a kapuajtó között helyezkedett el egy alacsony garázs, melyre igen könnyűnek látszott felmászni. Letettem a holmimat a fejmagasságban elhelyezkedő lapos garázstetőre, majd újra rágyújtottam. Komótosan szívtam a Symphonia cigarettámat, miközben a környező mozgást figyeltem a sötétben. Csak a téli szél zúgását hallottam. Mozgást sem érzékeltem a korom sötétben, ahol a legerősebb fény a cigarettám parazsától származott, hiszen a legközelebbi utcai lámpa legalább ötven méterre volt. Egészen addig hallgatóztam és nézelődtem, amíg a cigarettámat el nem szívtam. A csík eltiprása után még egyszer körülnéztem, majd felugrottam a csomagjaim mellé a garázstetőre. A garázs teteje nagy zajt csapott a testem súlya alatt, ezért ijedtemben megmerevedtem pár másodpercre. Közben újra hallgatóztam és nézelődtem, de nem hallottam és nem láttam semmit sem, így lassan megnyugodtam. Gyorsan leugrottam a garázsépület másik felén, és leszedtem a holmimat is. Meglapultam a garázs védelmében, míg lelassult a lélegzetem és a szívverésem. Közben a tíz méterre álló nyaralót kémleltem a sötétben. Sem fény, sem hang nem áradt ki a házból. Csomagjaimat hátrahagyva osontam a ház felé. Az ablakokon redőnyök voltak lehúzott állapotban, így nem láthattam be rajtuk. Óvatosan megkerültem a négyzet alakú házat, ahol is felfedeztem egy fedett teraszt.
Ágy ugyan nem várt, de négy kerti széket és egy asztalt találtam. A teraszajtó természetesen tökéletesen zárt. Az ajtó és ablakredőnyök is le voltak húzva, így itt sem láttam be a lakásba. Figyelmesen megkerültem a házat, de mivel nem találtam más bejáratot, ezért a holmimmal visszatértem a teraszra.
A sötétben ugyan nem láttam, de körülbelül húszméternyire hallottam a tó vizének zúgását, amiből arra következtettem, hogy a telek közvetlenül a Balaton partján fekszik. Kezdtem magam biztonságban érezni, hiszen a ház takart az utca felől. Első dolgom persze az volt, hogy kinyitottam a sporttáskámat, és kivettem a pálinkásüveget. Az üveg tartalma rettentően kevésnek bizonyult számomra, de a biztonságérzésemre ugyanúgy innom kellett, mint félelemre, fáradtságra vagy bármilyen más érzésemre. Egy jó nagy kortyot ittam a pálinkából, majd megállapítottam, hogy körülbelül két deciliter maradt az üveg alján. Már vissza sem helyeztem a táskámba az üveget, hanem az asztal közepére állítottam.
Először a teraszon néztem körül, de mivel nem találtam semmi érdemlegeset, elindultam a part felé. A már hónapok óta nem nyírt füvön óvatosan lépkedtem előre a korom sötétben. Semmi sem világította meg a kertet, hiszen még a Holdat sem találtam a borús égen. Pár lépés megtétele után egy építményt észleltem magam előtt. Ám, mikor közelebb értem megdöbbenve tapasztaltam, hogy egy hintaágy előtt állók.
Leültem a hintaágyra, de azonnal fel is pattantam, mert a szivacs teljesen átázott a nedvességtől. Ekkor viszont a fejemet ütöttem be a ponyvatartó alumíniumkeretébe. Nagyon dühös lettem, de mégsem mertem kiáltani. Már kezdtem azt hinni, hogy készíthetek egy kényelmesebb vackot a teraszon, de ez sem sikerült.
Mérgemben továbbmentem a part felé. Egyre közelebb hallottam a hullámok haját, amint a sziklás partnak csapódtak. Pár méterre a partszegélytől azonban megbotlottam egy nagy méretű tárgyban. Kiderül, hogy egy fenekére fordított csónakra estem. Lassan feltápászkodtam, majd a fájós térdemre szorítottam a tenyeremet. Mégis elsántikáltam a stégig, ahol pár percig hallgattam a hullámok morajlását. Az egyenletes hangtól lassan kezdtem megnyugodni, bár ekkor már elhatároztam, hogy sietek vissza a teraszra, és mérgemben újra meghúzom a pálinkásüveget. Pár pillanatig még kémleltem a fekete víztükröt, hátha felfedezem a túlpart fényeit, de mivel nem láttam semmit sötétben, hirtelen visszafordultam.
Most már óvatosabban haladtam a visszautamon, nehogy újra elbotoljak valamiben a kertben. Sikerült is kikerülnöm a csónakot és a hintaágyat egyaránt, sőt másba sem botlottam bele, míg a teraszra érkeztem. A teraszon első dolgom volt megkeresni az asztal közepén álló pálinkásüveget. Ajkaim közé helyeztem az üveg száját, és hirtelen a korom sötét ég felé emeltem a fenekét. A szám tele lett a levegőnél melegebb folyadékkal, melyet egy ideig bent tartottam, és csak pár másodperc múlva nyeltem le. Kellemes melegség árasztott el ismét a fejbúbomtól egészen a talpamig. Az üveget még mindig készenlétben tartottam a kezemben, úgy néztem meg a tartalmát. A két deciliter felénél is többet fogyasztottam el. A maradékot nézve töprengeni kezdtem. Megigyam, vagy tartogassam későbbre azt az alig egy deciliter életadó nedűt?
Legalább két percig álltam az asztal mellett mereven, kezemben az üvegemmel. Erős fájdalmat éreztem a fejemben a gondolkodástól. Végül is nagy nehezen úgy döntöttem, hogy tartalékolom a hideg téli éjszakára a kevéske megmaradt piámat.
– folytatjuk –