Ő gyógyít ki hűtlenségemből, mert
szeret ingyen kegyelemből.
Itallal kínál hogy kiöblítsem
számból a szenvedés rögét,
és a tömjén méregizét.
Mosolya megfogan mint kazalban
a villám, pedig látta
minden mérhető szenvedésemet,
amit most egymarokra fog,
szemben a közönyös éggel.
Leveti olcsó kabátom, nyári
ingem, miközben rajtam
felejti mosolyát. Én megadom
magam a simogatásnak,
és a tűzetfogott csendnek.
Hol vetett ágy várja az éjszakát,
hol könnyem hullana mint
súlyos lábnyom a keserű porba,
arcomat egészen a fák
koronájáig emelem.
Kőbe vési arcélemet a fény,
akár a törvényt. Hosszú
órák és hosszú esték sem várnak.
Kezébe szédülök mint
kályhafüst a virradatba.
A csodálkozás kifulladt bennem.
Józanabb rögök közé
kívánkozom: öreg tölgyfák alá,
hogy az utolsó szilánkok
is lehasadjanak rólam.
Kozmosz éneke a karcsú fákon,
életem nem több mint álom,
csak egy sóhaj arcképe a jégen.
Fejem lehajtom, hogy moha
lepje el megkövült arcom.
Ő gyógyít ki hűtlenségemből, mert
szeret ingyen kegyelemből.
Arcát fordítja rám, akár az ég,
s tüzes tekintetétől
némán hamuvá lobbanok.
