Az evés – mint betegség
Az anorexia pl. a modellek között igen elterjedt betegség. Sajnos már igen sokan belehaltak vagy maradandó károsodást okozott a rossz szokás a szervezetüknek. Végül is, ez is csak egy szenvedélyes gondolkozás eredménye. Még pediglen a minden áron soványnak maradni elképzelés beteges túlzásba vitele.
A bulimia viszont a túlzott evés betegsége, de lényege, hogy az étel azonnal kikerüljön az emberi testből. A táplálkozásnak csak feszültség csökkentő hatására van szükség a hízásra nem.
A következő fokozat a mértéktelen étkezés. Ez is lelki eredetű lehet. A Föld lakosainak körülbelül öt százaléka eszi túl magát rendszeresen, ami elhízáshoz, majd szívbetegségekhez, és ezáltal korai halálhoz vezet. Persze legalább ennyi a bolygónkon a szegénységből származóan alultáplált ember, akik szintén halálra vannak ítélve. Ezek szerint a táplálkozásban sem hasznos a szélsőség. Persze azt sem tehetjük meg, hogy egyáltalán nem eszünk, ami az alkohol és a drog esetében az egyetlen megoldás.
Én is igen sokszor eszem magam degeszre, de csak abból, amit nagyon szeretek. Már egész kis koromban annyi tejbegrízt faltam, amennyi volt, néha a normálisnak az öt-hatszorosát. Amint a fogam megerősödött áttértem a hús töménytelen fogyasztására. Öt-hat évesen már a felnőtteknél nagyobb mennyiségű húsételt fogyasztottam, ha volt rá alkalmam. Sajnos még nyersen is ettem a különféle húsokat, habár komolyabb bajom nem lett belőle. Egyszer két és fél kilogramm lángolt kolbászt faltam fel pár perc alatt. Persze ez már az én hasamat is meghajtotta.
A későbbi töménytelen alkoholfogyasztásom mellett is igen sok zsíros húsételt ettem. Miközben zöldséget és gyümölcsöt alig. Mikor leálltam az ivással a mákos süteményeket kezdtem garmadával falni. Körülbelül tíz évig élveztem a mákossütemények ízét, és szenvedtem a gyomorfájdalmaktól. Viszont alig bírtam mérsékelni és időnként szüneteltetni a mákfüggőségemet, máris jelentkezett egy újabb. Nekiláttam az addig is imádott sózott földimogyorót hatalmas mennyiségben enni. Harminc, negyven dekát, sőt néha fél kilót is képes voltam elrágcsálni egy ültőhelyemben a televízió előtt. Hiába cserepesedett ki a szám és fújódtam fel éjszakára, nem bírtam abbahagyni, ha volt rá pénzem. Természetesen a fogazatom is megsínylette ezt a szenvedélyemet. Nem volt még arra precedens, hogy egy fél kilógrammos kiszerelésű csomagot két nap fogyasszak el. Arra már inkább, hogy egy nap két negyven dekagrammos csomagot egyek meg, főleg valami sportműsor alatt.
Az én túlevéseimhez hasonló történeteket hallottam az Overitet Anonimus – Névtelen Túlevők – gyűlésein, akik szintén az A. A. Tizenkét Lépésével próbálják magukat mentesíteni a szenvedélyes étkezési szokásaiktól. Ebben a társaságban szintén a közösség erejét kell kiemelnem. Sajnos ez a közösség időnként megszűnik, mert még kevés az érdeklődés iránta. Persze vannak más megoldások is, de ezekről sem lehet túl sokat hallani. Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben hallottam egy gasztronómiára specializálódott osztályról, de idén az intézmény megszűnt, az osztály sorsáról pedig nincsen tudomásom. Persze biztos vagyok abban, hogy minden pszichiáter és pszichológus kezeli az evvel hozzáforduló betegeit, ha ez szükséges.
Az étkezési szokásokban nagyon fontos a gyerekkori nevelés hatása. A túlzott cukorka fogyasztásával minden szülő megkínlódik. Hasonló gondjaik vannak más édességekkel is, főleg a boldogsághormont tartalmazó csokoládéval. Érdekesség képen említeném meg, hogy a leállt alkoholisták többsége józanodásuk elején habzsolják az édességet, amitől ugyan egy kicsit elhíznak, de könnyebben átvészelik az alkohol hiányát az első pár hónapban vagy évben.
Csupán érdekesség képen említem meg, hogy még az ételallergiában szenvedők is megküzdenek azzal, hogy egyáltalán ne fogyasszák a számukra veszélyes ételt. Például az eperallergiások egy része évente megpróbálkozik pár szem finomnak ítélt gyümölcs megevésével, pedig minden esetben rosszul lesz tőle.
Ez rettentően hasonlít az alkoholisták „most majd nem rúgok be” elképzeléséhez. A luktóz vagy fruktóz érzékenyek között sem bírja mindenki megállni, hogy olykor-olykor ne egyen azokból a finomságokból, amikről pontosan tudja, hogy ártanak az egészségének. Persze a mai tartósítószerekkel készített élelmiszerekkel nehéz lenne tökéletesen egészségesen táplálkozni. Ám, ha tudom, hogy egy bolondgomba a halálomat okozza, akkor mégsem eszem belőle.
Vannak nemzetek – köztük mi magyarok is –, akik hívei az erős fűszerezésnek, ami elsősorban a vesét készíti ki, de más szervekre is ártalmas. Én is túlzottan fűszerezem az ételeket, de ennek az is oka, hogy alkoholista vagyok, és a szesz letompította az ízlelőbimbóimat. A túl egysíkú evés is tönkreteszi a szervezetet, amint ezt szintén saját tapasztalatom is alátámasztja.
Mértékkel és választékosan kéne enni is, de ez egy szenvedélybeteg esetében komoly gondot okoz.
