A Dankó utcai óvoda nehéz sorsú gyermekeiről sok hír keringett az interneten, pár újságcikk is megjelent, de olyanokról alig hallottunk, kik személyes tapasztalataikról számoltak volna be. Rami, a tinik kedvenc énekese is hallott ezekről a nehéz helyzetben élő gyermekekről, s minden követ megmozgatott, hogy megajándékozhassa az ovisokat. Telefonált, szervezett, s a Dankó utcai épületbe egy szép napon kerékpárokkal érkezett.
– Olvastam egy cikket a Dankó utcai óvodáról, melybe főként olyan gyermekek járnak, akiknek a szülei nagyon rossz anyagi helyzetben élnek. Így kezdtem el gondolkozni azon, hogy én vajon mivel és hogyan segíthetnék rajtuk?
Eszembe jutott, hogy ők is biztosan szeretnének felhőtlenül játszani, nevetgélni, ezért mindenképp olyasmit akartam vinni nekik, amitől jobb lesz a kedvük.
– Meg is találtad.
– A Cseke Zrt.-t kerestem fel, akik nagy örömmel álltak mellém, és négy Magellán kerékpárral ajándékozták meg az óvodát. A gyerekek nagyon örültek a meglepetésnek és percekig nem is jutottak szóhoz az ámulattól.
Többségük ugyanis még sosem ült bringán, de a dadusok segítségével azóta már ők is megtudhatták, milyen érzés nyeregbe pattanni. Én magam is nagyon szeretek kerékpározni, és remélem, hogy ezeknek a gyerekeknek is sikerül vidám perceket szereznem az ajándékkal.
– Az interneten keringő sok találgatás helyett te cselekedtél is. Milyenek voltak a benyomásaid, amikor személyesen jártál ott?
– Ezelőtt még nem voltam hasonló helyen, de azt tapasztaltam, hogy a gyerekek és az ott dolgozók is mind nagyon rendes és kedves emberek.
Ezek a szakképzett kezek rendkívül gondosan vigyázzák és nevelik a kicsiket.
Jó volt látni, hogy így segítik egymást. Az pedig különösen megmaradt bennem, ahogy a gyerekeknek felcsillant a szemük, amikor meglátták az ajándékba vitt bicikliket!
– Változtatott rajtad ez a látogatás?
– Igen, rávilágított arra, hogy igenis mindenki képes tenni azért, hogy jobb legyen az embereknek. Arra is, hogy a maga módján egy kicsit mindenki tud segíteni. És ha így teszünk, akkor egy szép napot, pár boldog pillanatot szerezhetünk ezeknek a gyerekeknek, ami nekik egész biztos, hogy sokat jelent, de a későbbiekben nekünk is jó lesz felidézni. Ez alapján ők is megláthatják, hogy az életben igenis létezik a jó, és létezik a boldogság érzése is. Én pedig úgy érzem, hogy nekünk ebben kell segítenünk! És az a legjobb az egészben, hogy cserébe még mi kapunk pár boldog mosolyt!
– Tényleg megragadott. Hogyan tovább?
– A továbbiakban is igyekszem segíteni az embereknek, ahogy csak tudok.
Ez alapján határoztam el azt is, hogy több ilyen akciót csinálok. Most ezen is sokat dolgozom, hogy miként is tudnék segíteni a hasonló sorsú gyerekeken. Más cégekkel is kapcsolatban állok, hogy a gyerekeknek jobb legyen. Remélem mindent sikerül megvalósítanom, amiket elterveztem.
– Például?
– Tervben van az is, hogy létrehozzak egy alapítványt, ami az árva gyerekekre és az egyedülálló szülőkre, azon belül pedig főleg a Békés megyében élőkre koncentrál, de nem kizárólagosan. Ugyanis azt látom, hogy ha mindenki csak egy picit tenne azért, hogy ezek a gyerekek másként nőjenek fel és az életben a jóból is legyen részük, akkor már szebbé tudnánk tenni a világunkat.
– Te is Békés megyei lány vagy. Ezek szerint nem változtatott meg a fővárosi nyüzsgés…
– Ó, én mindig is nagyvárosi lánynak éreztem magam, és olykor még Budapest sem olyan nagy, mint szeretném. De az, amikor hirtelen távol kerültem a szüleimtől, nem volt túl egyszerű. Az elején eléggé egyedül voltam.
– Na és a barátok?
– A régi barátok maradtak. Igaz, nem találkozom velük olyan sűrűn, mint régen, de azért tartjuk a kapcsolatot. Még a gimnáziumi és gyerekkori barátaim vannak meg, és ez így is van jól. A szakmából is akadnak, akikkel jóban vagyok, de az igaz barátaim ismernek igazán.
– Ugyanaz a lány maradtál?
– Igen. Leszámítva azt, hogy felnőttem, máshogy látok dolgokat és érettebb lettem. De mindig is ugyanaz a lány voltam, akinek álmai vannak, és aki mindent megtesz azért, hogy valóra is váltsa azokat. Nekem az éneklés a szerelmem, és ez örökre így is marad.
– Nemrég készült el új videokliped. Milyen a fogadtatása?
– Egyelőre nagyon jó visszajelzéseket kapok. Mindig izgulok, hogy másoknak, hogy tetszik, mi jön le a klipjeimből. Sok munka van benne, mind a dalban, mind pedig a videoklipben. A dalszerző Kálmán Tamás, akivel nagyon jó volt együtt dolgozni. Elmondtam neki, hogy mit is szeretnék, ő pedig megírta és együtt tökéletesítgettük. A hegedű például az én ötletem volt.
– Ez a felvétel csak angol változatban létezik. Miért?
– Több magyar szöveg is készült hozzá, de valahogy egyik sem volt az igazi. Angolul azért jobban hangoznak az ilyen pörgős dalok, a magyar nyelv szerintem inkább a lassú daloknak áll jól.
– Úgy tudom, elég elszántan készültél erre a pályára. Mi vonz benne leginkább?
– Ez nem úgy történt, hogy egy reggel azzal keltem fel, hogy énekesnő akarok lenni, mert az mondjuk „bulis”… Mindig is ezt szerettem volna csinálni.
Mert én mindig énekeltem. Akkor is, amikor boldog voltam, és amikor kevésbé, szintén. Komolyabban 15 éves korom óta foglalkozom a hangommal. Célom, hogy ne csak ismert, hanem elismert énekesnő válhasson belőlem. Számomra az éneklés jelent mindent. Eszembe sem jutna mással foglalkozni. És, hogy mi vonz benne? Az érzés, amikor énekelek, hogy olyankor minden megszűnik létezni, csak a hangok világában vagyok.
– Nehezebb terület, mint gondoltad?
– Igen is, meg nem is. Vannak nehéz napjaim, mint mindenki életében. Van, hogy nem úgy jönnek össze a terveim.
Három éve mozgolódok ezen a területen és még mindig nem minden úgy van, ahogyan azt én gondolom, de tudni kell minden nap felkelni. És nincs is más lehetőségem, mert nekem ez az életem.
