Fölsőmezőváros egy alföldi kisváros. Az első feljegyzések róla a XV. századból származnak. Viszont a környék régészeti leleteinek tanúsága alapján már az avarok is lakták. Kialakulásában fontos szerepet játszhatott, hogy az Alföldet keresztirányban átszelő két fontos útvonal találkozik évszázadok óta a város szívében. Sok átutazót fogott meg a kisváros varázsa, akik le is horgonyoztak itt. De adott a város is sok jeles polgárt az országunknak. A környező zsíros termőföldek, a kereskedelem (ma is országos hírű a kirakodó és állat vásár), de a feldolgozó ipar (pl. a malom) évszázadok óta tisztes megélhetést biztosít a város – jelenleg 9235 – polgárának. Ráadásul ízlés, hangulat szerint a településen egyszerre megtalálható volt a város és a falu is. A fölsőmezővárosiak erősen lokálpatrióták.
Történetünk a közelmúltban, egy átlagos szerdai napon kezdődött. A városban a csecsemőktől az aggastyánokig ki-ki tette a dolgát. Saját és mások belátása szerint jót és rosszat. Ahogy az szerte a világban bárhol. A vonat is úgy ahogy kell – tizenkét perc késéssel -, pontban tizenegykor begördült Fölsőmezőváros-Alsó megállóhelyre. A város érdekessége, hogy megállóhely neve csak abban az esetben végződik úgy hogy -Alsó ha a vonat következő megállója a Fölsőmezőváros állomás maga. Ha az állomás felől érkezik vonat, az utasok a vágányokra merőlegesen a Felső-Fölsőmezőváros táblát látják szemből. A megállóhelyen viszont egy Felső-Fölsőmezőváros-Alsó felirat van a sínekkel párhuzamosan. A megállóhelyet elhagyva, a menetirányra merőlegesen elhelyezve, az utas a Fölsőmezőváros-Alsó táblát látja visszapillantva. Felettébb elmés, de van akinek pont fordítva tetszenének a feliratok. A vasút építésekor ugyanis három megállóhelyet terveztek a városban, de csak kettőre maradt pénz. A város Alsó és Felső pártira oszlott. Az elöljárók az ismertetett módon állították helyre a békét. Egyet állíthatunk biztosan, hogy a fölsőmezővárosiak furmányos emberek. A rossz nyelvek szerint a települést Mezővárosból is csak azért keresztelték el Fölsőmezővárosnak, mert az mégis csak tekintélyesebben hangzik.
Térjünk vissza vonatunkhoz, melynek egyetlen egy leszállója volt, az sem önszántából. Karcsi bácsinak ugyanis nem volt jegye. Leinvitálták. Az öregúr szakállas, ütött-kopott figura volt, kezében egy nyűttes bevásárló szatyor. Ahogy kiballagott a Fő utcára, súgtak-búgtak mögötte az emberek. „Ez egy hajléktalan!” – állapították meg egyre többen. Fölsőmezőváros utcaképéből szegény Karcsi bátyánk nagyon kilógott. Az emberek tanácstalanok voltak. Persze, a többség nem először látott hajléktalant, csak itthon volt fura. Időközben Karcsi bátyánk, jobb híján, a város főterén tanyát vert. Maga is tanácstalannak látszott. Pont rálátott a városházára, ahol természetesen tudtak róla. Kiss Mihály, a polgármester maga fedezte fel a padon az öreget, akit épp a rendőrjárőrök káderezgettek.
Mint kiderült lakcíme nincs ugyan, de csak átutazóban van harmadik éve, bár eddig inkább csak a fővárosban utazott át az előtte is ismeretlen címei között. Véletlenül maradt a vonaton, de útközben rájött, hogy milyen régen járt már vidéken. Hát, tesz egy körutat. Úgy is éppen összecsomagolt. Most pihen egy keveset, de ahogy mondja: „Momentán nincs likvid pénzeszközöm, hogy folytassam utamat.”
Az információ percek alatt a polgármester fülébe jutott. Kiss úr híven ősi fölsővmezőárosi származásához, a csavaros elmék talán legjelesebb helybéli képviselője. „Még jól jöhet egy hajléktalan a városban!” – villant végig rajt az ötlet. Rögtön cselekedett is. A hivatal gondnokával – a reprezentációs keret terhére – küldött egy nagy zacskó ezt meg azt az öregnek. Még egy üveg bor is került az aljára. „A város ajándéka” – adta át a gondnok a pakkot. Mondhatom, Karcsi bácsi köpni-nyelni nem tudott meglepetésében.
Az unalmasnak induló szerda délutánon pillanatok alatt pezsegni kezdett az élet a hivatalban. A polgármester azonnali hatállyal magához rendelte Piroskát, a város főállású szociális munkását. Momentán nem is volt semmi dolga a héten, amit gyorsan félre is tett. Kiss uram tájékoztatást kért a hajléktalanellátás jelen országos állapotáról. Piroska jól ismerte a helyzetet, előző munkahelye egy hajléktalan átmeneti szállón volt. A polgármester megnyugodott, sejtései beigazolódni látszottak, a hajléktalanellátó rendszert a központi költségvetés csinos összeggel támogatja. Felpörögtek az események. A polgármester 14 óra 30 percre válságstábot hívott össze, „Egy ember fedél nélkül maradt” tárgykörrel. 16 órakor Karcsi bácsit a tűzoltóság begyűjtötte, és elhelyezte az iskola tornatermében. Karcsi bácsi nem fejtett ki semmilyen ellenállást, csak a zacskóját szorongatta féltve. A műveletet a polgármester személyesen irányította. A kézilabdacsapat aznap nem edzett. A válságstáb további javaslatokat is tett a képviselő testület számára, mely szerencsére pont este ülésezett.
A tornateremben Piroska váratlanul tapogatni kezdte Karcsi bácsit, alkoholtartalmú italt keresett nála. A polgármester rácsapott a kezére, Piroska durcásan félrevonult, és csinált egy feljegyzést. Karcsi bácsi is duzzogott magában, mert Piroska felettébb formás teremtés volt, hát élvezte a helyzetet. Úgy látszik Kiss úr egy kicsit mellé lőtt, de ez most nem érdekes, tovább peregtek az események:
A roptában megszervezett „Takarót a hajléktalanoknak” akció gyűjtéséből megérkezett az első kisteherautóval. A tornaterem udvarán négy bográcsban rotyogott a pörkölt „Az ételt az elesetteknek” ugyancsak frissen indult mozgalom szervezésében. A gimnázium leánykórusa már próbálta az estére sebtében szervezett jótékonysági koncert dalait. A koncertet Fölsőmezőháza első hajléktalanjának tiszteletére rendezik. Pszichológust is szereztek a szomszéd városból. Felajánlotta egy csoportterápiás kezelés indítását a város hajléktalanjai számára. A polgármester a fejét vakargatta, de szerencséjére rohannia kellett, a hat órakor kezdődő képviselő testületi ülésen volt jelenése. Ahol tekintettel a sűrű délutánra, az összes tervezett napirendi pontot elnapolták, a hajléktalan ügy került terítékre. Több határozatot hoztak. Utcai hajléktalan szolgálat, nappali melegedő, ingyen konyha, éjjeli menedékhely, később átmeneti szálló létrehozásáról döntöttek. Egy a hajléktalanokat segítő alapítvány létrehozásáról is döntöttek. A részleteket a polgármesterre bízták. Az ülés végeztével a képviselők személyesen ellenőrizték az időközben tálalt pörkölteket, szakmai alapossággal.
A polgármester úr sziporkázó leleményességgel a csütörtöki napon jóformán az egész hálózatot kialakította. A hivatal gondnoka egyben utcai szociális munkás is lett, úgyis lépten-nyomon kiszökött munkaidőben egy-egy nagyfröccsre. Kivitte a reggeli kávét és a reggelit némi tízóraival. Odaadta az aznapi ebédjegyet.
A „A részeges Vakegér”-hez címzett kocsma egyik sarkában kijelöltek egy asztalt, „Foglalt” táblával, „Hajléktalanok számára” felirattal a falon. A bejárati cégér jobb alsó sarkába a következő mondatot írták: „Hajléktalan Nappali Melegedő”. A bal sarokba egy másik került, a kocsmáros nagy megelégedésére: „Alkoholtartalmú italt behozni tilos!” Az utcai szociális munkás és gondnok napjában többször is ellenőrizte a rendeltetésszerű működést.
Az ingyenkonyhát a népszerű Rozi néni nyári konyhájában rendezték be. Pontosabban ráírták az ajtajára, hogy ingyenkonyha. Ide tért be másnaptól Karcsi bácsi ebédelni. Az ebédjegyet Rozi néni visszavitte a gondoknak.
Először csak éjjeli menedékhelyet alakítottak ki a jelenleg üres tűzoltó szertárból. Az átmeneti szálló csak egy hét múlva lett kész, a polgármesteri hivatal üresen álló fáskamrájából kialakítva. A viszonylag szerény külsőt pazar berendezési tárgyakkal ellensúlyozták. Lett franciaágy, korszerű televízió, internet, mikrohullámú sütő, mini bár. Karcsi bácsi nagy lelkesedéssel költözött be.
Az éjjeli menedékhely üzemben maradt, a kocsmából késve hazatérő, az otthonukból átmeneti okokból kiszoruló férjek számára szolgált fedéllel. Kuriózum a maga nemében.
Karcsi bácsi kapott kötelező hajléktalan elfoglaltságokat. Az esti és a vasárnapi mise után adományokat gyűjtött. Át kellett néznie a főtér környékén a kukákat is. Az így begyűjtött tartalmat az alapítvány számára rendezett árveréseken értékesítették. Karcsi bácsi státuszszimbólummá vált. A pályázati források bőségesen fedezték a költségeket. Karcsi bácsi megalapította a „Mindenki a városért” mozgalmat.
Népszerű, megbecsült Fölsőmezővárosi polgár lett belőle. A polgármester pedig büszkén hangoztatta: Településünkön a hajléktalankérdést megoldottuk.
2012 augusztus, első díj
