Attila, jöjj,
kicsit most játssz velem!
– Hogy újra élsz,
s mert itt vagyok, talán-talán
még én is létezem.
Találkoztunk már annyiszor,
és tudhatod, miért:
költő leszek én is komám!
Az álmaink, és túl azon
sorsunk is összeért.
Hát játssz velem, ha kérhetem
kicsit a kedvemért.
Ipi-apacs, legyen hunyó.
Szabály szerint behunyt szemmel
majd százig számolok.
Ha nem látnálak, bújj elő!
Mért lenne nagy dolog?
Bár jól tudom, ez nem lehet,
de átsegít a képzelet:
nem késtem el, az életünk,
(ha párhuzam) itt és most összeért.
Hát lépj elő, és játssz velem
csak az én kedvemért!
Ügyes fiú! S kérdezgetem:
szólj, merre jársz? – hiszen te már
magadra húztad ezt a sírt.
S hogy fogva tart, az hogy lehet?
Úgy kellenél!, Mért engeded,
és mért te, mondd, hisz életed
már annyi súlyt kibírt?!
Itt várlak egyre, védtelen,
s félek, mi lesz majd énvelem…
Attila, jöjj,játsszunk tavaszt!
– Hogy szívünkön nem fű terem.
Csak nézz körül! Itt, idefenn
a nárcisz is kinyílt.
2013. ápr. Fiumei úti sírkert
2013 július, 2. díj
Megjelent a szerző Bánom is én című kötetében.
