Áll a farkas az erdő szélén
és párjára vár
Szemeiből könny szivárog és
vérrel kevert sár
Kék szeme egyre pásztáz
egyre kutatja a messzeséget
aggodalma szíve
gyökeréig fáj – már nem is
nyüszít nem iszik nem eszik
hálni jár belé a lélek csak a
párjára a vágy tartja itt, e létben…
A kín Az örömteli sóvárgás a
lélekben Áll a farkas egyedül mint
a megtestesült szerelem…
Az erdő szélén áll egy farkas,
remegnek lábai, olyan nehéz a
szíve már hogy nem tudják tartani
Keserű szaga van az erdőnek is
már, párja nélkül oda vissza nem térhet,
minden korty víz, falat úgy nem
lenne más, csak méreg…
(2011. április harmadik díj)
