Az éji vihar, mely keletről jött, nem vonul tovább, és szinte állóháborút vív az ég villámlásaival, dörgéseivel. A nyár vége felé, augusztus havában talán ez az utolsó nagy vihar az évben. Az öregember hanyatt veti magát az ágyban, verítékes a teste, így forgolódik. A kis szobában egy-egy villámlást követően kéklőn villódzó fehérség támad. Az éjben is szinte nappali fényként megvilágítja a bútorokat, egy-két festményt a falakon. A festett portrék, ismeretlen egyszeri modellek fura mosolyt vetnek egymásra, s az ágyán hánykolódó öregemberre. A visszatérő álom logikus tartalommal folytatódik. Az éji vihar árnya és vakító fénye tagolja az öregember álmodta történést. Az ócska Opel kocsijával a fővárosból tart hazafelé. Egy fiatal leány ül mellette az anyós ülésen. Cseveg, csacsog neki, jómaga az utat figyeli. A kedves arc hirtelen démonikus mosolyt ölt, és felkacag. Az éji viharban ágyúdörgéshez hasonlatosan feldörren az ég. Talán már pirkad. Időre járhat. Az esőhang a terasz műanyag palatetőjén elcsendesül. Ismét az álma: egy mocsaras ingoványban eltévedten lépeget. A térdig érő iszapban valami helyet keres, kutat mindhiába.
A pirkadat fel sem dereng, s az öregember ébred, kataton mozdulatsoraként veszi magára a nadrágot, kabátkát, majd cipőt húz. A testi merevsége, mint érzet tova tűnik, átzuhan a ló túloldalára, hiperaktívvá válik. Gondolatszökelléseit hiába tolja el magától, az agy által kiadott parancsot követi. A szerszámos fészerből lapátot vesz, majd a háza előtti út túloldalán lévő barackos földre indul. Nem messze az autópálya. Itt van néki ez a kis ház, furamód egyedüli, hol laknak is. Van még pár víkendház is a környéken. Az éjszakai eső nyomán sáros a föld, egy barackfákkal szegélyezett soron halad. Jó húsz éve egy állami gyümölcsös ültetvény volt itt. Mára a fák kiöregedtek, a haszonutakat benőtte a gaz. Az öreg maga sem tudja, kié lehet most ez a föld, parlagon hagyva. Az ösztönei vezetik és állítják meg. A puha talajban ásni kezd. Tán fél méter mélyen járhat az ásó acélrésze, mikor megakad. Félrehordja a földet. A már virradatnyi szürkületben egy csontváz tűnik elő. Foszlott ruhadarabok látszódnak. Fura mód nyugalmat lel, és emlékezni képes. Jó tizenöt éve történhetett: egy fiatal stoppos leányt vett fel a kocsijába a fővárosból tartván hazafelé egy benzinkútnál. Felrémlik néki a lány arca is, de többre képtelen emlékeznie. Megássa a gödröt újra, s a tetemmel visszaindul a házba.
Mint mindennap délelőttönként, a teraszon üldögél. Újra kisütött a nap. A hajnali felhőket tovább vitte a szél keleti irányba. Bosszankodik, hisz a szőlőse jó része tönkrement az idén. A tőkék levelei itt-ott megsárgultak, és a fürtökön javarészt kicsiny, aprószemű a termés. Az egyik őszibarackfáját is megtörte az éjszakai vihar. A letört ágról másfél vödör még zöld barackot szedett össze. A hátsó kert nagydiófája kerítés felöli nagy ága is odlett. Tavalyi évben még csinált bort is, a pálinkát is ő főzte. A padláson elcsomagoltan a prés és a daráló. Ki tudja, csinál-e még jó házi bort az életében. Pálinkát sem főzött, pedig a sárgabarackfáin nagyon jó termés volt az idén. A mázsán felüli termést az unokaöccse vitte el kocsival. Valahol eladhatta. Négy darab papír tízezrest kapott tőle a barackért. Egy katicabogár száll a karjára, gyengéden fogja a kicsiny életet, az ujjai hegyére teszi. Mielőtt elrepülhetne, két ujja közt szétmorzsolja a bogarat. „Mindig szerettem a katicát” – a gondolatra elsírja magát, folyik a könnye, az arcát sem törli. „Kicsi-kicsi egérke, mit talál a télben,… a macska megette”. – e mondókaszerű sort dörmögi maga elé, így nyugszik meg.
Az út felöli kaputól kiáltást vél hallani. A „Hello, hello”-ra a kapuhoz indul. Három fiatal kerékpárokkal, két fiú és egy leány. Vizet kérnek tőle. Az öreg visszamegy a házba, térül-fordul, jön két üveg ásványvízzel. A fiatalok a nyári hőségben mohó kortyokkal isszák az ásványvizet. Mint elmondják, a környéken tartanak kerékpáros túrát, indulnak tovább a Velencei tóhoz. A „Jöjjenek, szusszanjanak egyet” invitálásra a fiatalok bólintanak. A kertkapu melletti diófához támasztják a drótszamarakat, a lányé tűzpirosra festett. Ülnek a konyhában a nagyobb faasztal körött, az öreg a kamrából toros étket hoz elő. Nem sokkal később a tányérokon kolbász, szalonna, darabka füstölt sonka, paradicsom, paprika és friss kenyér. A fiatalok jókedvűen fogyasztják az eléjük tett elemózsiát. Az éjszakai viharról beszélgetnek, a globális felmelegedés okozta szélsőséges időjárásról. A lányt Pankának hívják, a két fiút Ádámnak és Balázsnak. Az öreg is mondja:
– Ferenc bácsi, de nehogy leurazzatok itt! – teszi hozzá. Ádám az ózonréteg sérülékenységéről, az esőerdők pusztulásáról beszél. Az öreg nem tudja biztosan, mi is az ózonlyuk, de Isten ments rákérdeznie.
– Friss kecsketejjel szolgálhatok. Van két kecském, minden reggel fejem őket itt a háznál. A három fiatal int, az öreg a kamrába megy, csirig-csörög egy kevéskét, és hozza a kanna tejet. Az asztalra cserépcsuprokat tesz, és sorra megtölti azokat friss, habzó kecsketejjel. Szó szót követ. Mindhárman egyetemisták, harmadévesek informatikai szakon. Jóízűen falatoznak, így tűnik el sorra a tányérokról a sonkadarab, kolbász és a szalonna. Balázs definiálja magát az információt, miszerint az megerősít vagy elbizonytalanít, és annak jelentőségét méltatja. A leány önkéntelen mozdulattal a hasára szorítja a kezeit. Gyomortájékon éles fájdalmat érezhet. Arca veres színről sápadt fehérre változik. A vérnyomásom is – gondolja pillanatra, majd az árnyékszéket kérdezi az öregtől. Az mondja néki, a kert végiben jobbra van. Jó tíz percet ülhet a faülőkén semmi eredmény csupán gyomra görcsös fájdalmát érzi. Kilép a klasszicista stílusú budiból, megtorpan. Ha csak áll, erős fájdalmat érez, ha lép akkor nyilalló fájdalom villan át a testén. A nagyagy perifériás szürkeállománya a fájdalom érzetének helye, emlékezik az egyszer tanulta, biflázta tananyagra. Ősi gyógymód, még a fejét is képes lenne ütögetnie. A kertben szemközt egy vén diófa, hatalmas oldalága megtörve hajlik a földre. Igen, a vihar, állapítja meg a lány és önkéntelenül tekint jobbra, az észlelete így sem tudatosul néki elsőre. Nézi az előtte lévő hét kis földhalmot apró fakeresztekkel. Kicsiny sírok. A keresztekre írottakat olvassa sorra. Dandi: élt 1 évet, Macóka, Tündérek, Haragos: éltek három hónapot. Nem is olvassa tovább a feliratokat. Sietve a ház felé indul. Kiabálni szeretne a többieknek.
– Azonnal menjünk innen!!!
Amint a ház konyharészébe lép, Balázst látja meg elsőként. A fapadon féloldalasan fekszik, a szája szegletében szürkésfehér hab látszódik. Úgy tűnik, eszméletlen. Ádám krákogva maga elé öklendezi az elfogyasztott étket.
– Menekülni, menekülni!!! – lükteti minden gondolata. Az öreg a jégszekrény mellett áll. Békés mosollyal az arcán, kissé szomorúan mondja a leány felé.
– A kismacskáim sem szerették az egérmérget. Meghaltak az egerek, a cicáim, és ti sem szeretitek az egérmérget, így ti is meghaltok most…. Az öreg szavaira a lány a táskájában kutat a mobiljáért. Keresi, nem találja. Testében egyre nagyobb fájdalmat érez. Igen, a kecsketejbe tette ez az állat a mérget. Automatikus mozdulatsorral keresi a telefonját. Ádám nem öklendezik már. Lezuhan a székről. Panka sikítani szeretne. A halálfélelme a soha nem ismert érzésével megszédül, tántorgó léptekkel a közeli szobába lép. A látása olyan, mintha közel nyolc dioptriát romlott volna a szeme percek alatt. A fal melletti részen egy fa asztalkán két gyertya és mécsesek világolnak. A szoba falán egy színes macskakép van kiakasztva. Egy szögről három mumifikálódott egértetem függ piros színű szalagon. A leány utolsó képe ez, majd alázuhan teste. Az öreg tesz-vesz. Kimegy a kertkapuhoz, a három kerékpárt sorra a ház hátsó részére viszi, majd a három tetemet a fészer melletti műanyag víztartályokig vonszolja. Hátramegy a kertbe. Kézi fűrésszel a megtört diófa ágat vágja meg. Egy-két nagyobb gallyat leágaz, a tetemeket letakarván a lombos ággal a házvégiben odakészített ásóért indul. Kissé bosszankodik magában, hogy mekkora gödröt is kell ásnia…
2015 Augusztus
2. díj
