próza Mezopotámia alsó fertályairól
ábrahám csak most kelt fel bár már nagyon régen ébren volt szorongott egy kicsit új küldetésétől amellyel a vének tanácsa
bízta meg diplomáciai útra indult a hegyi néphez a határozat
értelmében mire a nap utolsó sugarait veti úr városára neki már a város kapuin kívűl kell lennie kíséretével
nagyon aggódott mi lesz népes családjával számtalan jószágával
vagyonával? dehát a nagytanáccsal senki sem húzhatott ujjat szavuk
kemény parancs áthághatatlan törvény
ha majd legyőzte szorongását mindent el kell rendeznie nem hagyhatja az övéit tanácstalanságban utasítani az intézőket
tanácskozni a mesterekkel a tábla házában előjegyezni az áldozatokat és
az imákat a templomban kenyérrel sörrel felmálházni a tevéket
elbúcsúzni a város népétől élőktől és holtaktól ábrahám idáig jutott
gondolataiban nagyot sóhajtott kettőt tapsolt a szolgálóknak:
készíthetik a fürdőjét…
latifa csak most kelt fel bár már nagyon régen ébren volt félt
ettől a naptól anyja sohasem olvasott shakespeare drámát de
inkább megölné őt mintsem egy montague törvényes asszonya ágyasa vagy
akár titkos szeretője legyen se éjjele se nappala állandóan csak arra
az édes fáthira gondol biztosan nagyon megharagudna ha tudná hogy csak
így emlegeti persze csak magában, különben hallgat mint a sír…
édes… igenis neki édes drága fiú akármilyen kemény legény is holnap
ásúrá ünnepe lesz lépniük kell ki kell szabadulniuk ebből a sátáni
helyzetből a hitük nem választhatja el őket menekülniük kell
de hová? csak nehogy mantova legyen a dolog vége a szomszéd faluból
sokan dolgoznak kuvaitban van aki az emirátusok felé veszi útját jaj
csak az a sok fel nem robbant akna ne lenne mindenfelé a határban a
múlt hónapban is nyomorékká tett két pásztort iblisz… latifa megvárta
amíg az utolsó dzsinn is elhagyta szobáját és elindult lefelé a lépcsőn
hogy megetesse a állatokat…
(2008 december, harmadik díj)
