Démoni a kacaj, sírnak az angyalok,
Tobzódik bennem a sóskönnyű vinnyogás.
Ne szórjatok átkot, mert már zavart vagyok!
Zörrenő lelkem egy zajongó kintornás.
Ólomból a testem, lerogyaszt a kínom,
Sorsomból ültetek anyámnak virágot,
Fájdalmam dübörög az elhagyott síron: –
Nem a mennybolt zengett, csak virág kiáltott.
A megtorpant imám most nem szorult belém,
Araszolva kúszik egy sudaras jegenyén,
Szöszként hull le róla vatta-puha remény.
Bár csordában járok, magamban vagyok én,
Kötélen táncolok a világ peremén,
A sötét pokolnak mélységes fenekén.