Míg lépteim alatt a kemény út kopog,
Meglegyint néha az utazók reménye,
Bárhol is ballagok szívemben szűz vagyok,
Csalogatva hív az utak kerge fénye.
Ha rám kacsint az éj, csillagnak köszönök,
Közöttük bandukol álmodó reményem,
Távolból üzenő apró fénylő rögök: –
Fényszarvú bogárkák éjfekete réten.
Minden az otthonom, a semmi a hazám,
Fáradt lábaim, és utam az ostorom,
Űző ütései csattogva hullnak rám.
Faggyal kibélelt szél a város felé lök,
Pokol hideg tüze, ostorom ostromol,
Rágják a lelkemet vigyorgó ördögök.
