Régen, még éreztem lágy, simító kezet: –
Hűvösen érintett lázforró éjszakán,
Lebegett felettem, mint betűn ékezet,
Hajával simított angyalarcú Anyám.
Andalgón ballagtunk ketten a világba.
Könyörtelen idő: – mint kinek esze ment –
Barázdálta testét a ráncok románca,
Hívták az angyalok, ott van a mennyben fent.
Azóta jajgató bennem a zeneszó,
Anyám haja lángol lenyugvó Nap mögött,
Vöröslő a visszhang, utána kiáltó.
Hiánya tűz nekem, űz, utamon kerget,
Délibábot dob és parázsló földrögöt,
nem hinti melegét, csak forró félelmet.
