Az őszi este csöndje leng szobádon.*
A szék hátán kikészített ruha.
Ma már megint az éjszakába indulsz,
S te sem tudod, mikor jössz majd haza.
De egyre észveszejtőbbek a csöndek:
A jóból is megárt… legyen elég!
„Rohansz megint, sosincs egy jó szavad sem”
– Súgja anyánk, s csak tördeli kezét.
A holnapod elárulja pupillád!
Sötétje éje poklot rejteget.
A fürdőszoba ajtaját bezárod,
A fecskendőknek nem találsz helyet.
És nem találsz sehol helyet magadnak.
Botorkálsz, mint egy megtévedt gyerek,
Repülni vágysz, de földhöz vág a kényszer,
Elejtenek a vágyott fellegek.
*Egy sor Mécs László
Hétfő este kilenc óra… c. verséből.
