Azt remélve, előbb-utóbb meglelem.
Ide-oda, mindenhová utazok,
Sok szekérbe sok-sok lovat befogok.
Kényelmetlen ez az ülés, dohogok,
Isten tudja, vajon mit is akarok…..
Merre megyek, mindenfelé tekintek,
Minden embert barátilag megintek:
– Jó a termés? Volt-e eső a nyáron?
De a helyem sehogyan se találom.
Vajon mit is kéne nekem csinálnom,
Hogy a kedvem valahogyan találjon?
Raktam házat, építettem kemencét,
Hej, sose láttam belebújni kis Bencét!
Voltam délen, megcsodáltam Velencét,
Szívem fölött mindig hordtam szelencét.
Jártam gyalog, luxuskocsin, batáron,
Nem léptem át tisztességes határon,
Szerettem, és engemet is szerettek,
Előfordult tán – még ki is nevettek.
Mit gondoltak? Akármit is tehettek,
Közömbösek biztosan nem lehettek.
Mindenhová, akárhová bementem,
Az is biztos, a kézjegyem letettem.
Kell-e nekem, kell nekem a nyugalom?
Eleddig még nem ölt meg az unalom,
Pihengetni ezután sem szeretnék,
Inkább három-négy-öt várat bevennék.
Jobbítani próbáltam a közügyet,
Találtam is mindenféle ürügyet.
Utcasarkon, ott ugyan még nem álltam,
Mit keresek, ha már mindent csináltam?
Lassan, lassan, ahogy így felsorolom,
Bizony-bizony, én magamat okolom.
Siettemben egyik szálam elszakadt,
Életemből valami, az kimaradt.
Lelki béke, hitből fakadt bizalom,
Azt remélem, maradt még rá alkalom…
Visszamegyek valahogy a kályhához,
Csomót kötök az elszakadt fonálhoz.
