Kitűnő diplomámmal a zsebemben, huszonnégy évesen vágtam neki a világnak. Elég jól beszéltem angolul és hittem Istenben. Hosszú ideig a Vöröskereszt szolgálatában álltam, két–három évig Indonéziában segítettem a szegény embereknek. Ha nő kellett, válogathattam kedvemre a gyengébb nem szebbnél szebb és fiatalabb képviselői között, mégsem találtam meg a páromat. Sok közülük halálosan belém szeretett, én mégsem értettem meg egyiket sem, és szívem sem szólalt meg. Harmincnégy éves voltam, amikor elhatároztam, hogy hátat fordítok a világnak és kis antikváriumot nyitok a legszegényebb kerületben, Budapesten.
Kezdettől fogva egy különös asszony látogatta a boltomat, azt lehet mondani, mindennap betért hozzám és magával hozta a lelkét is. Megvallom, hogy nem sok kitartásom lett volna a használtkönyv kereskedést üzemeltetni, ha nem lett volna ott az a nő!
Nem mindennapi jelenség volt. Mélytüzű zöld szeme különleges lelket takart. Asszonyban ennyi színt, ennyi változatosságot, mélységet, könnyedséget még nem fedeztem fel addigi életem során. Naponta meglepett bohó játékosságával, irányítható szellemével, és szépségével. Eleinte nem tudtam, hogy ír és fest, csak amikor két év után megmutatta megjelent novelláit – elég tehetségesen fogalmazott.
Egy évre azután mégis Indonéziába vetett nyughatatlan lelkem, de valami mindig oda űzött, vissza ahhoz a hetedik kerületi kis bolthoz.
Rá kellett jöjjek, hogy minden délben, amikor éppen csak bekaptam vegetáriánus ebédemet, valami ellenállhatatlan erő vonz abba a kis utcába, ahol az antikváriumom volt. Érdekes emberek fordultak ott meg és mindennap bejött a zöldszemű asszony. Nem volt benne semmi keresettség, természetes volt a lénye, amit hiába kerestem a modem és minden rafinációval megáldott nőkben. Sok közülük bolondnak tartott, mert túlságosan olcsón kínáltam Hemingwayt, Steinbecket és a legjobb írókat. Sokszor tettem próbára a zöldszemű asszonyt, boltomban elszórtam egy–két könyvet, ő bejött és mint egy varázsló odament, kivette a többi közül, mintha belelátott volna nyugtalan lelkembe. Három éven keresztül játéknak, szórakoztató kalandnak éreztem, ahogy mindig beljebb vittem szellemem rejtelmeibe, a könyveken keresztül. Nem volt számára akadály.
Az asszony barátját is megismertem, aki jó húsz évvel lehetett nála fiatalabb, és az alkohol rabja volt. Sokszor láttam a sarki kocsmában a sokadik pohár mellett, míg az asszony, szinte a tenyerén hordozta és csak a szemein látszott a belső szenvedés. A férfi könyvet sohasem vett nálam, csak cigarettát kért, pimaszul és szemtelenül, és én adtam neki. Mégis ahogyan gyors léptekkel rohantak a napok, a hetek és az a három év, hozzám a zöldszemű asszony egyre közelebb került szellemileg. Furcsa és hideg játékomnak egy különös esemény vetett véget. Rebeka, mert így hívták, bekerült a kórházba. Alig tudták a szívinfarktusa után visszahozni az életbe. Megdöbbenve láttam, hogy ezalatt barátja a nálam vásárolt könyvekkel házalt, én is vettem tőle párat, de a többségét a szomszéd utcában adta el. Utána még kétszer láttam a zöldszemű asszony, legutoljára fekete földig érő ruhában látogatta meg üzletemet. Ilyen szépnek még sosem láttam.
Akkor jöttem rá, hogy ez a nő egy királynő, és én halálosan szeretem. Még egy napig nyitva tartottam, de aztán – három év után először – este hat órakor lehúztam a rolót és másnap képtelen voltam otthonról elindulni. Ugyan Rebeka szelleme nyitott könyv volt előttem, de vajon viszont szeretett-e engem?
Már egy hónapja őrizgettem szerelmes lelkemet szüleim házában, és akkor kinyitottam. De a zöldszemű asszony a hosszú, fekete bársonyruhában soha többé nem látogatott a boltomba, pedig én nap mint nap vártam.
Hiába.
Az asszony barátjának is nyoma veszett, legalább nála érdeklődhettem volna Rebeka felől. Azóta évek teltek el. Hajamban egyre több lett az ősz szál, és szívemben mind több lett a keserűség, hogy elszalasztottam életem legnagyobb szerelmét. Sohasem nősültem meg, mert olyan nőt, mint Rebeka, nem hozott többé nekem az élet.
Likes
Nincs hozzászólás