Egyetlen slukkal lelökte a fél barackot, aztán megrovó pillantást lövellt a pultos lány felé. Ropogós Rozi rögvest tudta, tévedett, Újságíró Lacika még közel sem ittas, tehát észrevette, a felesből hibádzik fél cent. A hozzá értők sosem azt nézik, mennyi van a pohárban, hanem megfellebbezhetetlen érzékkel érzik, mennyi kerül a szájba. Az a mérvadó. A firkász hozzá értő volt, évtizedek gyakorlata tette azzá. Vita természetesen nem kerekedett köztük, mindketten tudták mi a legegyszerűbb, leginkább elfogadható megoldás. A második feles fél centtel több lett. És a rafinált Firkász Lacika hosszú ideig hozzá sem nyúlt a második porció lehelet visszatartó erejű nedűhöz, csupán a kísérőnek fogyasztott söröcskét szürcsölgette kéjesen, tudta jól, a következő korsókból sem fog hiányozni még negyed centiliter sem, elég a második stampedlit a pulton hagyni figyelmeztetés gyanánt. Azon morfondírozott, mi legyen. Menjen haza? Ha marad, mihelyt berúgott, a pultos „csak azért is leveszlek” kényének lesz kiszolgáltatva. Hazamenni viszont semmi kedve sem volt. Mindegy, lesz, ahogy lesz, gondolta, bánja a kánya.
Ropogós Rozinak csak a második neve volt igazi, vagyis hivatalos név, az elsőt egyszerűen ráragasztották, mert negyven éve ellenére picit sem löttyedt semmije, valamennyi rajta lévő gömbölyű női idom feszes, sőt, ropogós. Kiváló pultos volt. Hamar észrevette, amit ő első látásra enyhe részegségnek vélt, az sokkal inkább szomorúság, bánat. Súlyosan előrehaladott állapotban lévő búbánat, sőt, talán már az elviselhetőség határát súroló elkeseredettség. Az este folyamán ki fogja bökni a szög a zsákot, ki fog derülni, mi a bibi, hacsak Hírlapíró Laci a második feles után haza nem tántorog.
A második kupica még a pulton díszelgett, ám a sör kortyolgatásától kissé kapatos Reporter László mégis vallomást tett, kikerülvén ez által azt a kényszert, hogy választania kelljen, vagy haza indul, vagy kiszolgáltatja magát. Arról nem is beszélve, hogy ha berúgott állapotban hozakodik elő bajával, akkor biztosan nem veszik komolyan panaszkodását, és akkor megette a fene az egészet, mit ér az a vallomás, amit nem vesznek komolyan. Talán még ki is nevetnék. Már pedig nevetséges dolog nevetségessé válni, a franc, aki vágyik rá.
Kérek még egy felest és még egy sört, szólt Rozinak, mire a lány, „de hiszen az előzőt még meg se ittad”, azt kilépőnek hagyom, na, gyerünk azzal a kanyarral. Szépen oda helyezte az újabb felest a másik mellé, mögéjük állította a korsó sört és beszélni kezdett halkan, bánatosan.
– Tudod, iszonyúan el vagyok keseredve, Szépszemű Díva nem hajlandó találkozni velem.
– Menj már, te vén kujon, hiszen a lányod lehetne, ráadásul híres, befutott színésznő, énekesnő, dalszerző és költőnő! Gazdag is. Mit akarsz te tőle csóró létedre!
– Interjút szeretnék készíteni vele, plusz címlap fotó.
– Ja, az más. De azt sehogy se tudom elképzelni, hogy akad olyan celeb, aki elutasítja a címlapra kerülést.
– Dehogy utasítja el. Azt mondta a telefonba, van neki kitűnő képe, majd átküldi interneten. Interjút is szívesen ad, de csak online.
– És az mért baj?
– Elment az eszed, ostoba némber – gurult dühbe Újdonságíró Lacika – tán azt képzeled, lealacsonyodom a mai kacsaíró, nyikhaj, antihírlapíró, magánéletekben túrkáló antireporterek színvonalára, akik még az ikes ige ragozásával sincsenek tisztában!! A fene egye meg ezt a rohadt digitális világot, az interjú attól interjú, hogy szemébe nézek az interjúalanynak! !
– Jól van, na, azért nem muszáj ám kiabálni.
– Bocsika. Tudod, rettenetesen aggaszt a világ sorsa, hová süllyedhetünk még, pultos vagy, nézz körül, láthatod mi van, ott is nagy társaság, amott is, a sarokban is együtt ülnek öten, és mit csinálnak, na mit, nézd csak meg, mindegyikük kezében telefon, azzal kommunikálnak, nem egymással beszélgetnek, hanem a telefonnal, cseppet sem érdeklődnek egymás iránt, a telcsi az istenük, a telcsi a mindenük, maholnap szeretkezni is telefonon keresztül fognak, és ha gyereket akarnak, a pizza futár tesz egy külön fuvart fusiban, az ondót extra jattért átszállítja a fiútól a lányhoz. Szép modern világ. Basszus!
Basszus-basszus-basszus!
– Az a baj veled Laci, hogy túlságosan a szívedre veszel mindent, pedig nem vagy te Jézus! Engem speciel nem érdekel, mit csinálnak, csak fogyasszanak közben minél többet, lehetőleg a drága italokból. És ne feledkezzenek meg a borravalóról. Te is jobban tennéd, ha végre kinőnéd a világmegváltó habitusodat, vagy midet. Szóval érted mit akarok ezzel mondani. Törődj inkább azzal, minél jobban menjen neked, és élvezd az életet, amíg még lehet.
Firkász Lacika vállat vont. Mit is mondhatna ennek a bugyuta tyúknak. Ez nem lát messzebbre a napi néhányezer forintnyi borravalónál. Legyintett. Kifizette a cehhet, a borravalóról szándékosan megfeledkezett, nem érdemli meg ez az egoista buta liba.
Se perc alatt benyakalta a két pálinkát, meg a sört, és sietve távozott. Tudta jól, szaporán kell szednie a lábait, hogy haza érjen, mielőtt kiüti a pia. Szívét, lelkét egyre jobban elzsongította a lassan, de biztosan növekvő mámor.
2016 október, 1. díj