Fedél Nélkül Év Alkotása Díjátadó 2025 – „Nincsen ember érték nélkül!”
Az otthontalanságról sokszor számokban és problémákban beszélünk. A Fedél Nélkül alkotói viszont 33 éve emberi történeteken, verseken, képeken és prózákon keresztül mutatják meg mindazt, ami a statisztikák mögött van.
A Fedél Nélkül 2004 óta működteti művészeti pályázatát otthontalan és hátrányos helyzetű alkotók számára. Az elmúlt több mint két évtizedben egy egyedülálló alkotói archívum jött létre: ma már közel 500 szerző 12 000-nél is több műve található meg a gyűjteményben. A pályázat nem csupán publikációs lehetőséget jelent, hanem olyan teret is, ahol az alkotás révén hangot kapnak azok a tapasztalatok és élethelyzetek, amelyek ritkán kapnak figyelmet a közbeszédben.
Az Év Alkotása Díj 2006 óta minden évben szakmai zsűri döntése alapján kerül átadásra. A díjátadó egyszerre ünnep és figyelemfelhívás: ráirányítja a reflektorfényt az alkotók személyes történeteire és művészi teljesítményére, miközben közelebb hozza az otthontalanság és a mélyszegénység kérdését a szélesebb közönséghez. Mottónk változatlan: „Nincsen ember érték nélkül!”
Május 16-án immár 20. alkalommal rendeztük meg az Év Alkotása Díjátadót a budapesti Pinceszínházban. A jubileumi eseményen az előző év legkiemelkedőbb verseit, prózáit és képzőművészeti alkotásait díjazta a szakmai zsűri, és ismét bebizonyosodott, hogy a művészetnek ott is helye van, ahol a társadalom sokszor már csak hiányt lát.
Az eseményhez idén is kapcsolódott online közönségszavazás, amely során az érdeklődők a Fedél Nélkül online felületein választhatták ki kedvenc alkotásaikat vers, próza és kép kategóriákban. A közönségszavazás az elmúlt évek során a díjátadó fontos részévé vált: lehetőséget teremt arra, hogy az alkotások ne csupán a szakmai zsűrihez, hanem szélesebb közönséghez is eljussanak. Idén minden korábbinál több szavazat érkezett.
A döntős műveket a LOUPE Színházi Társulás színművészei tolmácsolták videós formában a közönség számára. A felolvasásokban Lengyel Tamás, Földes Eszter, Gryllus Dorka, Mohai Tamás, Samudovszky Adrián, Szatmári Alíz, Trill Beatrix, Ullmann Mónika és Váradi Gergely működött közre.
A szakmai zsűri tagjai idén is a kortárs magyar irodalmi és képzőművészeti élet meghatározó szereplői voltak. Az irodalmi zsűriben Juhász Anna irodalmár és kulturális menedzser, Németh Gábor József Attila-díjas író, forgatókönyvíró és egyetemi oktató, valamint Závada Pál Kossuth- és József Attila-díjas író és szociológus vett részt. A képzőművészeti alkotásokat Eifert János Balogh Rudolf-díjas fotóművész, Gosztola Kitti képzőművész, Puszt Zsófia fotográfus és művészetközvetítő, valamint Tarr Annamária intermédia művész értékelte. A zsűri elnöke Fekete András író és szerkesztő volt, aki hosszú évek óta kíséri figyelemmel a Fedél Nélkül alkotóinak munkáját.
Az est során a szakmai zsűri és a közönség az alábbi alkotásokat díjazta:
Kép kategória:
- Fődíj: beko – Ivó Nő és Utcai harcos
- Szakmai különdíj: Pethő N. Gábor – Önarckép
- Szakmai különdíj: Szamóca – A remény halála
Irodalom kategória:
- Év Verse szakmai fődíj: Pethő N. Gábor – alienáció
- Év Prózája szakmai fődíj: Zilahyné Anikó – Kivert kutya
- Vers szakmai különdíj: Fövényi Sándor – Csóró pesti ballada
- Próza szakmai különdíj: Kőrösmezey Dávid – Gandarva hangja
A közönségdíjak nyertesei:
- Próza: Kőrösmezey Dávid – A láthatatlan ösvény
- Vers: Vasi Ferenc Zoltán – Angyalszárny
- Kép: Teri Koala – Őszi erdő
Az idei díjátadón első alkalommal adták át a Leé József-díjat. Az elismerést a Fedél Nélkül szerkesztősége azoknak az alkotóknak ítéli oda, akik életművükkel maradandó módon gazdagították a lap művészeti és közösségi életét, és jelentős alkotói teljesítményükkel hozzájárultak a Fedél Nélkül műhelyének szellemiségéhez. Az első díjazott Lantódi András lett.
Az esten a díjazott művekből Bata Éva, a Radnóti Színház színművésze és Szatmári Alíz, a LOUPE Színházi Társulás tagja olvasott fel. Az esemény házigazdája Nuszer Mirjam volt.
A díjazott alkotásokat a Fedél Nélkül június 11-én megjelenő lapszáma közli. Az Év Alkotása Kiállítás június 10-ig látogatható a Pinceszínházban.
(A fotókat a Ferencvárosi Pinceszínház fotósa, Szabó Réka készítette.)









































