Lélegzem, és minden lélegzetemben ott lapul szívem lelke,
akad feslő rózsa, bús csókokkal simítja szívemet.
Szavaim szívet látó szavak, áradnak hozzád,
mint sós, forró szirmaid és az apály.
Látlak, amint a Nap belemerül rideg habokba,
messze vagy, fájdalmad szerelmem elorozza.
Arcod sápadt fénybe hajlik, míg emészt a kórság,
tagadsz engem, magamat – félek visszamenni hozzád.
Halk csillanású szerelmünk röpte,
gyűlölsz, s eladsz minket mindörökre.
