Mikor a virágon fagycsipkés szirmok,
s tükörlap homálylik a víz helyén –
cinke röptében is őt látom.
Füstszürke égbe bújt a fény.
Mikor, ha fordulok – üres lap vakít,
a holtág kopár végtelenség.
Én év hosszat vártam itt valakit,
hogy megírja rólam a versét.
Mikor deres arcú szél kóstolja
a zafírkék kökény húsát,
alkonyatkor leszáll a köd –
szívre a szomorúság.
