hogy mitől fáztunk nem is emlékszem
ágak közt hézagok huzatos remény
csontváz karok támaszt keresve
matatnak az idő gennyező sebén
próbálunk jobban gondolni előre
nehéz nehéz és nem is az évek
meghajlott fák semmiség mondod
meg hogy hagyjam oda se nézzek
belülről suttog amitől fázni kellhet
rohadó gyökerek meghajlott fák
és szorongást cipelve valami leválik
hogy majd a hiánytól ragyogjon át