Kérdezhetnéd, hogyan születnek verseim, hiába,
mert a válaszba belezavarodnék, talán,
ha egy tündér velem szemközt ülve hirtelen
felpattanna és körbetáncolná a szobámat,
tudnék válaszolni, – és már meg is történt, na látod…
Kérdezhetnéd, hogyan születnek meséim, hiába,
mert a válaszba belezavarodnék, talán,
annak a tündérnek minden egyes rezdülése
lerögzítést kíván, temérdek gondolatát ahogy
elszórja a sajátjaim között, hogy később
emlékezhessek rá, miután köddé válik, na látod…
(most is sikerült),
A napok egymást tolják maguk előtt,
és mindegyik valami mást pakol a többire,
amit aztán elsuttog nekem, káprázatos
ködökben úszva;
szemeivel kelti életre a bennem rég halott szavakat,
mosolyával indítja útjára tollam,
nevetésével teszi fel arra a bizonyos i-re a pontot,
a gyertyákat évről-évre ő fújja el tortáimon, –
De mert nem lehet, ne is kérdezz a képekről,
mivel a színek összemosódtak már bennem,
épphogy kivetítem a papírra, azon nyomban délibábok,
és itt ácsorgok a jégesőben esernyő nélkül,
egyre várva rá, a tündérre, ki folyton csak köddé…
kesergek a semmibe, tudom: minek is, kinek?