lemegy a nyár az utcára botorkálva
ezen azon ilyen olyan lépcsőn
s rögtön egy része megőszül
a többi fagy s van mely olvad
pár lépés után a rozzant tömegben
úgyis önmagából kiborul elmegy
a pszichológushoz s az másnap már
a zárt osztályon vigyorul sokfelé
hasadva árad belőle egyszerre négy
évszaknyi sirám ó Budapest egyre
szűkül körülötted a láthatatlan karám
mégis itt égsz gyilkolsz és táplálsz
vezetsz és megcsalsz nevettetsz
utálva is szeretsz legbelül – majd a
legvégén úgyis kiköpsz s ott a verem
egy koszos sikátor mélye ahol elterül.
