A szomorúság sűrű füstként kúszik be
a légies pillanatokba,
mintha minden óvatos érintésemet
finom, ám türelmetlennek tetsző remegés követné.
Az idő úgy tűnik,
egy megrekedt órában ragadt,
ahol nehézkesen vonszolják magukat a percek,
és árnyak guggolnak a sarkokban.
Csak a gondolatok tolonganak
zúgó rovarokként,
szeretném őket kizárni a fejemből,
de mindegyik apró méregcsepp.
A sötétben fényforrásra szomjazom,
folytonosra, nem el-eltünedezőre;
hiába, ma az összes vászon szétreped,
mielőtt megérinthetném.
