Fábián Janka történelmi hátterű romantikus regényei egytől egyig sikerkönyvek.
Az érdekes, izgalmas történeteken keresztül elődeink mindennapjaira látunk rá, megismerjük örömeiket, bajaikat, sikereiket, gondjaikat, érzéseiket, amelyek nagyon hasonlóak a miénkhez, noha a környezetünk egészen más. Regényeinek egyik fontos főszereplője pedig maga a „Történelem”.
Hogyan szerette meg a történelmet? Mindig történelemmel akart foglalkozni?
Tízévesen kezdtem Gárdonyit olvasni, először a Láthatatlan embert. Lenyűgözőnek találtam. Rengeteg történelmi és ifjúsági regényt olvastam, az Egri csillagokat többször is, még mielőtt kötelező lett volna. A Láthatatlan ember kapcsán sokáig régész szerettem volna lenni. Nagyon látványos jelenet a könyvben, amikor eltemetik Attilát a Tisza medrébe, hármas koporsóba. Sokáig ambicionált, hogy én szerettem volna kiásni.
Tízéves voltam, amikor megjelent egy mesém az egyik megyei lapban. Már felnőtt fejjel jöttem rá, hogy a kis tanmesét magamnak írtam. Világéletemben szenvedtem attól, hogy nagyon rossz voltam matematikából, noha egyébként jó tanuló voltam. Harminc éves koromban diagnosztizáltak diszkalkuliával, de gyerekkoromban ezt a tünetegyüttest még nem ismertük. A kis tanmesém arról szólt, hogy két kis majom nem akar iskolába járni, matematikát tanulni. Elindulnak a nagyvilágba, és kalandjaik során kiderül, mennyire fontos, hogy tudjanak számolni. A mese nagy siker lett, mindenki büszke volt rám, én is magamra, eldöntöttem, hogy író leszek vagy újságíró. A felnőttek azonban mindig megmosolyogták, amikor ezt mondtam. Úgy éreztem, hogy az írósággal, mint foglalkozással, valami nem stimmel. Eldöntöttem, hogy legközelebb azt mondom, hogy tanár leszek. Amikor iskolást játszottunk, magától értetődő volt, hogy mindig én vagyok a tanár. Ezt már nem nevették ki a felnőttek sem.
Az egyetemen történelem-angol szakot végeztem, később francia szakot is, és tanár lettem.
Hogyan kezdett írni?
Az egyetem alatt kerültek kezembe kortárs történelmi regények. Ken Follett Katedrálisa hatalmas élmény volt. Majd Robert Merle Francia históriájáért rajongtunk, egymás kezéből vettük ki a barátnőimmel. Philippa Gregory regényeit angolul olvastam. Rájöttem, hogy szívesen olvasnék ilyesmit magyar történelmi témákból, magyar szerzők tollából is. Akkoriban ez teljesen hiányzott a palettáról. Eszembe jutott, hogy mi lenne, ha én írnám meg. A sült galambra várjak?! Persze az egyetem alatt nem tudtam elkezdeni, az első regényem megjelenése még jó tíz évet váratott magára. A végső lökést az adta, hogy a 2000-es évek végén, a gazdasági válság következtében – szabadúszóként – sok munkámat elvesztettem. Nehezen éltem meg lelkileg és anyagilag is, hogy hetek leforgása alatt a céges tanfolyamokat lemondták. Hirtelen túl sok szabadidőm lett.
Elhatároztam, nem töprengek azon, hogy mi lesz, hanem azzal foglalkozom, ami érdekel, amit szeretek. Önsajnálat helyett elővettem a régi terveimet és írtam.
Történelmi regény kategóriában ír, szépirodalmi igényességgel. Közönség-díjat is nyert már szépirodalom kategóriában. Mit gondol, mit segíthette ehhez a sikerhez?
Egyetemistaként, tanárként sokat fordítottam szépirodalmi műveket. Fordítók keze alá dolgoztam. Anyagilag is jól jött, és nagyon sokat tanultam az írásról. A szókincsem, a stílusom rengeteget fejlődött.
A díjnak nagyon örültem, de nem értettem vele egyet. A történelmi regény külön kategória, valahol a szórakoztató irodalom és a szépirodalom között van. Fontos, hogy az olvasás gyönyörűséget okozzon, akkor is, ha ismereteket is közöl. Nem az a cél, hogy szájbarágósan tanítsa meg a történelmet, arra ott vannak a tankönyvek vagy a szakirodalom. A történészekkel nem riválisok vagyunk, hasznára lehetünk egymásnak. Vannak történészek, akik egy munkára éveket vagy az egész életüket szánják. Nekem csak pár hónapom lehet kutatásra, ezért munkáikat, nagy örömmel és hálával, felhasználom, hogy a regényeim történelmi hátterét megalapozzam. Sok visszajelzést kapok, hogy az olvasók a könyvem alapján érdeklődni kezdtek valamely téma iránt, és szakirodalmat is elkezdtek olvasni. A történelmi regény az utóbbi időben nagyon népszerűvé vált, szinte felvirágzott.
Az ünnepi könyvhétre jelent meg Történelem és romantika című könyve a Nők Lapja rovata alapján. Ez a kötet hogyan készült?
A Nők Lapja 100 legjobb könyv szavazásán 2022-ben nyertem meg a közönség-díjat. Ezután a főszerkesztő felajánlott egy évre egy rovatot. Konkrétan nem mondta meg, hogy miről írjak, de „fábiánjankás” kis írásokat kért. Nagy örömmel fogadtam. Annál is inkább, mert minden regénynél teszek félre olyan kis érdekességeket, témákat, amiket fájó szívvel hagyok ki, mert már nem fér bele a regénybe. Örömmel használtam a rovathoz ezekből az izgalmas anyagokból. Amikor a Centrál Kiadó, a Nők Lapja kiadója keresett az ajánlattal, hogy szívesen dolgoznának velem, együtt kitaláltuk, hogy a rovat anyaga jelenjen meg könyv formában, kibővítve, hiszen az újságban mindig volt terjedelmi korlát.
A kötet kiegészült több képpel, illusztrációval és öt új történet hozzáadásával. Gyönyörű lett, jó ránézni, jó kézbe venni, boldog vagyok tőle. Az első szórakoztató ismeretterjesztő kötetem, de nem az utolsó. Az olvasók nagy szeretettel fogadták, nekem meg még vannak történeteim, második részt is tervezünk.
Készített néhány naplószerű, címében is naplóként meghatározott kiadványt. Ez még egy további műfaj a könyvei között.
A naplószerű kisregényeimet konkrét témák kapcsán írtam. A téma adta a maga formáját. A kolera pár hónapig, az árvíz csak néhány napig tartott. Ezekből nem lehetett nagyregényt írni. A napló formátum a személyes érintettséget is jelzi. A Cholera-naplót a covid alatt írtam, amikor sokkal jobban bele tudtuk élni magunkat a régi nagy járványok túlélőinek sorsába. A főszereplő fiatal lány, mert leginkább a tinédzserek írnak naplót, így próbálják a lelkükben dúló nagy érzelmi viharokat kiírni. Tizenéves koromban én is így tettem.
A covid miatti bezártság alatt elakadtam Az Anna-bál szerelmeseivel, amit épp írtam. Füredre sem tudtam elmenni. A kolerajárvány szembe jött, mint téma, a regényben is. Érdekelt, utánaolvastam, éreztem, hogy szeretném megírni valamilyen formában. Tudtam, hogy egy regényre nincs időm, de két hónapra le tudok állni a jelenlegi munkámmal, jól is esne a kis szünet. Hirtelen összeszedtem, amit a kolerajárványról találni lehetett adattárban, újságcikkekben, naplókban, levelekben, és megírtam egy személyesebb naplóformátumban. Kicsit tartottam a fogadtatástól, gondolva, hogy az emberek talán épp nem akarnak járványról olvasni, de az ellenkezője történt, nagyon jól fogadták. Gondoltam, hogy vannak még témák, amiket ugyanebben a formában fel lehetne dolgozni, amik engem is érdekelnek és az olvasóknak is tetszene. Így jött az Árvízi napló, legutóbb pedig a Márciusi napló. Van egy kakukktojás, az Ida titkai, egy kisregény, szintén a történelem egy kis gyöngyszemén alapszik.
A Könyvárus lány regények főhőse Julcsi, egy kislány, az ő a nézőpontjából láthatjuk az 56-os eseményeket. Később rajta keresztül a világtörténelembe is bepillanthatunk.
Azt akartam ábrázolni, hogy hogyan befolyásolja a kislány felnőtté válását a forradalom, ami az egész életét minden szempontból kettétörte. Akár gyermekként, akár felnőttként kényszerült valaki akkor az ország elhagyására, nem tudhatta, hogy vissza tud-e térni valaha. Ráadásul úgy érezhették, különösen, akik Amerikába jutottak, hogy egy másik bolygóra kerültek. Egészen más tárgyi és szellemi kultúra vette őket körül, és csupa olyan ember, aki egészen másképp látta a világot.
Nagyon nehéz lehetett alkalmazkodni.
A híres történelmi karakterek gyakran férfiak, de a könyveiben sok női alakról olvashatunk.
Regényeim főszereplői nők – talán mert én is nő vagyok – de a férfiakkal együtt alakítjuk a világot.
Írtam olyanokról, akik a gyógyítás mesterségét választották. A XVIII. században maximum javasasszonyok lehettek. Akkoriban még nem is fordult meg a fejükben, hogy másképp is lehetne, pedig sokszor kinevették az akkori nagyokos doktorokat, akiknek annyi megfejtésük volt csak, hogy piócáztak, köpölyöztek, eret vágtak. A javasasszonyoknak pedig ősi, szerteágazó tudásuk volt a gyógynövényekről. Kölcsönösen lenézték, de segítették is egymást. Jót nevettem, amikor arra találtam utalást, hogy aki jót akart magának, inkább javasasszonyhoz fordult a bajával, mintsem a tudós orvosdoktorokhoz. A XIX. század közepétől kezdett megfordulni a nők fejében, hogy a fene egye meg, én is szeretnék orvos lenni! Még hosszú ideig nem lehetett, de végül kiharcolták a lehetőséget. Nálunk Hugonnai Vilma volt az, aki elvégezte Svájcban az egyetemet és orvosi diplomát kapott. Magyarországon nem ismerték el őt orvosként, ezért bábaként praktizált. Betegei orvosuknak tekintették, orvos asszonynak, doktornőnek szólították, de a rendelője bejáratánál a bába felirat állt.
Írtam az első világháborúban játszódó történetet, a frontorvosok és a mellettük szolgáló ápolónők története rendkívül érdekes. Csoda, hogy hogy tudták túlélni azokat a borzalmakat, amiknek ott nap mint nap tanúi voltak. Olvastam frontorvosok naplóit, nem volt egy könnyű olvasmány, és nem is volt túldramatizálva. Leírták, hogy ez és ez történt, de az ember már attól „lejött az életről”.
Az ápolónők is átéltek, és végigcsináltak az orvosok mellett mindent. Közben lelki támaszt is jelentettek a katonáknak. A világháború után a társadalmi hozzáállás nagymértékben megváltozott.
Hogyan lett szívügye a Balaton, Balatonfüred, és az Anna-bál, melyről már a harmadik kötete készül?
Gyerekkoromban gyakran jártunk a Balatonhoz, nekünk nem volt nyaralónk, de valaki mindig meghívott, így mindig máshová mentünk a déli parton. Imádtam! Az északi partra csak huszonéves koromban jutottam el. Szerelem volt első pillantásra. Már az Emma regények írásakor szerettem volna, hogy Füred legyen a helyszín, de átgondolva visszarettentem ettől. Félő volt, hogy Füred válik a főszereplővé. Nem akartam, hogy Emma és családja elől Füred ellopja a show-t.
Tudtam, hogy írok majd regényt, amelyben Füred köré fogom szőni a cselekményt. Az Anna-bál sztori nagyon megkapott minden titokzatosságával és következetlenségével. Azt sem lehet tudni, hogy pontosan mikor indult. Jövőre ünnepeljük a 200. évfordulóját, de történetileg nem megalapozott, ami persze nem baj. Igazából semmit nem lehet tudni, mégis mindent tudunk róla, ez a varázsa. Az Anna-bál köré épülő történetben benne van az egész XIX. század. A város többször leégett, de mindig újjáépítették és mindannyiszor még szebb lett. A negyvenes években, az érettebb reformkorban a magyarságot hangsúlyozó események domináltak, kvázi tüntetések a bécsi udvar ellen. A szabadságharc Füreden is éreztette hatását. Az 1850-es évek alatt Füreden is nehéz időszak volt, de a hatvanas évekre újabb aranykor köszöntött be. A harmadik kötetben, ami év vége felé fog megjelenni, A monarchia szerelmesei lesz a címe, színre lép Jókai, és erősen jelen van a városban és a történetben.
A Buda & Pest című nagyszabású regényt 16-an írták. Milyen volt egy ekkora csapatban dolgozni?
A Történelmiregény-írók Társasága határozta el, hogy a Buda, Pest, és Óbuda egyesítésének 150. évfordulójára írunk egy évszázadokat átívelő nagy családregényt. Óriási lelkesedéssel vágtam bele, nagyon bíztam benne, hogy csodálatos lesz, bár higgadtan végiggondolva, igen nehéz munkának ígérkezett.
Mindenkinek egy fejezetet kellett megírni, az előttem és az utánam jövőkkel kellett szorosabban együtt dolgozni. Mindenki választott egy korszakot, megbeszéltük azokat a motívumokat, családneveket, amiket mindenkinek végig kell vinni, és hogy honnan-hová szeretnénk eljutni. Mindenki megírt egy szinopszist, vagyis egy rövid, összefoglaló változatot. A szerkesztők ezeket összefésülték, javították, majd visszaadták. Ez alapján kellett megírni a fejezetet. Két szerkesztő volt, az egyikük átnézett minden fejezetet, a másik szerkesztő pedig az egész folyamatot nézte, hogy egymáshoz is illeszkedjenek a történetek. Óriási munka volt, de nagyon élvezetes. Többször visszakaptuk a fejezetünket átírni, hiszen alkalmazkodnunk kellett egymáshoz. Mindenkinek szívügye lett, kilenc hónap alatt hoztuk össze. Mondogatjuk, hogy a szerelemgyerekünk ez a könyv. Tényleg gyönyörű lett kívül és belül, térképekkel, négyoldalas családfával.
Ennyi munka után hogyan pihen?
Az írás a hobbim is, azzal is jól fel tudok töltődni. A kutyámmal sokat sétálunk. Szeretek olvasni, legutóbb krimit olvastam, zenét hallgatni, filmeket nézni. A nyáron rengeteget jártam szabadtéri színházi- és opera előadásokra. A szép idő miatt szívesen utazom szeptemberben.
szöveg: Fridrich Piroska
fotó: Csanádi Gábor
