Toscana azúrját idézi most az égbolt.
Ó, mennyi őszi emlék feltolul!
Szívemet az a bájos, barna donna
Sienában ejtette rabul.
Mikor Peruggia felé elindulván
végre elragadta őt a gyorsvonat,
a halk sóhaj, mely az égbe felszállt,
megkönnyebbült szívemből fakadt.
Hálát adtam én a Sienai Szűznek,
hogy nem rám hárult a kínos feladat,
a donnát a hotelból eltanácsolni,
hol már a hitelem, sajnos, kiapadt.
Az én távozásom is felettébb gyors volt,
a zord tulaj sörétje kis híján beért,
boldog voltam, hogy tintakék az égbolt,
ugye, megértitek, hogy miért?
Ám azóta is, ha eljő a szeptember,
egy régi albumot búsan forgatok,
ó, azúr egek és bájos, barna donnák,
üres zsebbel is rátok gondolok!
