Én úgy gondolom, amit írok,
nem más, csak légyzümmögés.
Nem kiált, nem veszekszik,
nem harci kürt, nem dobverés,
nem ragály, mi másokra rátelepszik.
Amit én írok, az megbújik csendben,
vagy szelíden simogat,
ahogy tollam hangtalan karcol,
a fehér lapokra fekete sorokat.
Amit én írok nem tengerár,
nem rohanó vén folyó,
csak csendes kis erdei patak,
csobogását madárdal kíséri,
minek partján lenni olyan jó.
Amit én írok ne legyen álarc,
megmutatom mindazt, mi igaz bennem,
hisz mindig is a földön jártam,
nem szálltam soha a fellegekben.
Az én gazdagságom másé is,
megosztom a koldussal, ha kéri,
és elég az, ha néha nap
hű társának, a magánynak elmeséli.
Bár lehet, amit én írok,
csak egy lobbanó láng füstje,
mi úgy is elszáll, eltűnik
a semmibe örökre.
