Én nagyon sokáig gondtalanul éltem,
Napok jöttek, mentek boldog részegségben,
De jött egy pilanat, mikor megébredtem!
Szabad vagyok! És amig élek az is maradok.
Senki nem úr énfelettem.
Még az alkohol se, az én legjobb barátom.
Szakítanunk kellett, magam is belátom!
Nehéz volt elválni, nem volt semmi célom,
Szikrázott az agyam, mint kova az acélon.
Porból lettem, és majd porrá leszek,
Föld porábul élek, majd kertet mívelek!
Ások, vetek, kedvvel gyomlálom a tököt,
Szőlőt metszek, oltok, tetejezek, kötök,
S kapálok, a munka bizony nem kevés,
De az én örömöm a zöldellő vetés!
Légyen mindig pénzem kávéra és dohányra:
a kenyerem megtalálom a kukába’,
Más földjén is dolgozok napszámba
Flakonok, üvegek, dobozok az úton, útszélen
és a kukában, összeszedem őket,
abból dohányom és cigim lészen!
Esténként, ha vége lesz a dolgos napnak,
Elnézem a kertem, és örülök annak,
Hogy most tényleg a magam ura vagyok,
Nem zaklatnak léha, aljas árnyalakok,
Kéretlen barátok, ivócimborák,
Akik hozzájam soha föl nem érnek!
Megmaradok annak: egy magányos harcos,
Filozófus, költő, író… Józan és bölcs Bartos!
