Mindenkinek van egy saját tükre,
– az enyémet egy ököl, csúnyán összetörte.
Állok apró szilánkjaim között,
kár, mert a foncsor igazat tükrözött.
Mutatta nekem az igazi arcomat,
bár néha nem tudtam:
– nézzem, vagy forduljak?
Most már magamra hiába bámulnék,
a képem helyett maradt a szürkeség.
A tükör nélkül nincs más, csak keret.
Ha igazat akarok – marad a képzelet.
