Vértől lucskosan jöttél a világra,
Üvöltöttél, ahogy a torkodon kifért.
Nem hallottad az örömujjongásban,
Hogy anyád egy szebb világot ígért.
Gyermeki tisztasággal bűvölted a létet,
Bájoltál szokatlanul sok gyönyörű hölgyet,
S nem csodálkoztál, hogy nem érted
A körülötted forgó földet.
Tested fejlődésével arányban,
Tudatod szépen fejlődött,
Mégis bolyongtál a homályban.
Mely egyre csak sűrűsödött.
Meg sem próbálták eloszlatni,
Nyakadon csüngő tanárok,
Magadnak kellett megtanulni,
Milyen az, hogy „Mire várok?”.
Nyomtalan múltak el a szerelmek,
Érzéseidet vezette az eszed.
Lábaid robotként tereltek az
útra, mely a pokolba vezet.
Paroláztál a sátánnal,
Nem húztad vissza a kezed,
játszottál mindenki álmával,
Gondoltad, helyesen teszed.
Méhkasban élsz,
Körülötted dong az élet.
Bármerre visz utad,
Sose tagadd meg a léted!
