Vannak emlékeim arról, milyen volt „plázázni „mondjuk a férjemmel. Amúgy sem az erősségem a gazda(g)ság, de sajnos a bevásárlóközpontokban előjönnek a gyenge pontjaim rendesen. Eszelősem tudok ki-be járkálni boltokból boltokba, testalkatomtól függ – vagyis az adott diéta sikerétől – hogy épp milyen arckifejezéssel, és bár tényleg nem én vagyok az egy magyar nábob, és igyekszem felelősen gondolkodni ebben is, de időnként megtörik az ellenállásom. Megtört a velem élő férfié is, aki persze már az első boltba sem jött szívesen (azóta egyébként lezavarom magam inkább, ha mennem kell valamiért). Mentségemre, nem gyakori ez az ámokfutás részemről, de akkor mondjuk pikk-pakk hozom a napi lépéscélt, a telefonom ujjong, a társaságom és a hóvégi büdzsé már kevésbé. A gyerek immár klasszikus férfi, szintén utálja ezt a programot, amit eskü, nem akként élek és tálalok, hogy ihajj, akkor ma plázázunk egyet, vannak ennél mélyebb kulturális együttléteink is, de hát muszáj elmenni venni, teszem azt, cipőt, mert szétment a fellépős és ha már ott vagyunk… hát csak megnézzük, hátha van OLYAN ruha. Olyan, amit elképzelek néha, látok szép nőkön és persze nem azt látom vissza a tükörben, de aztán általában jön egy, ami meg mégiscsak olyan.
Emlékszem a hangomra, ahogy próbáltam meggyőzni életem párját, hogy ezzel igazán neki kedvezek, hiszen ki másnak csinosítom magam. Mivel önálló keresettel rendelkezem és nagykorú vagyok, ez inkább csak játék volt. Ez a kép ettől függetlenül rendre visszatér a bevásárlóközpontokban, örök felállás, az édes férfiak, mint serpák viszik a szatyrokat és imádkoznak, hogy legyen jó az a kurva ruha, mert mennének már, mondjuk meccsre. Vagy csak innen el. Így karácsony táján különösen.
A lány olyan 20 év körüli volt, a párja tán 1-2 évvel idősebb. Mindkettejüknél rengeteg pakk, kilógtak a ruhák és a gyűrött papírzacskókból kikandikált némi élelem is. A lány a nők örök arcával, azzal, amivel vágynak valamire, kacéran és egyben esdeklőn nézett a férfira és ezt mondta:
– Annyira szeretnék valami pirosat karácsonyra, szépet! Neked venném fel!
A fiú ránézett, majd lerakta a csomagokat és azt mondta:
– Fú, faszom, ha addig élek is, kerítek neked, Szerelmem!
És feltűrte a szakadt kabátját és elkezdte feltúrni a következő kukát az esőben, egy belvárosi kerület egyik csendes utcájában, hátha rejt valami pirosat, amit odaadhat a lánynak, akinek az arca piros volt a hidegtől és a szerelemtől.
szeretettel,
Nuszer Mirjam
