„…s a bomolt nők vad visítása lantmuzsikát elnyom;
ki se hallgat már a dalosra…”
(Ovidiusz – Átváltozások)
XV.
Belső Tükör
…rég gyűlöletté silányult bennem a szerelem,
utam keresem, amelyhez semmi új nem vezet,
mindahány ok vagyok és semmiről sem tehetek!
Mindent megteszek azzal, hogyha semmit sem teszek,
magamnak létezem, mégis számtalan alakban,
kishitűként alig kételkedem magamban,
mindenség vagyok, hiszem, hogy egyszer semmi leszek.
Erős vagyok, szikla: és szétporladok, szétesek,
bátor vagyok – megállás nélkül futok hazáig,
ismeretlen minden ősöm: apáim, anyáim…
Köznapok tusáiban veszítettem véresen!
Miért vagyok? Csupán sejtem és megküzdök ezerszer
M., kérlek, nézz most a szemembe csak egyszer:
bennem holt szamurájok vívják ősi csatáik…
