A netre írt vers csak egy plakát.
Rákenik a falra, ott kelleti magát,
de szinte mindegy, hogy milyen;
lehet míves, csipkefinom, okos,
vagy akár bűn-rossz, silányul gyatra
úgysem méltatják, csak egy
múló pillanatra és már mindenki
rohan is tovább.
Ha elég erotikus, brutális vagy durva
összecsődülnek elé, mint tunkolók
a szaftra, hisz oly jólesik egy kis
megbotránkozás; nem oly dögletes
unalmas, mint az ezredik hervadt
vallomás, az elcsépelt rímek
és megkopott sorok zsolozsmája,
vágyódás egy sosem volt világra.
Minek a kétszínű játék, hamis téttel,
a flörtölés az elképzelt örökléttel?
Az utókor sem lesz majd hálásabb,
jól tudod, mint a jelenben jövő-menő
jöttment járókelő, kinek istene
a szent fogyasztás, és ha a szél letépi
művedet, csak vállat von unottan;
és igaza van: már ott áll valaki
csirízes ecsettel; készül az új ragasztás.
